Szabó László:Munkaszervezet és termelékenység a magyar parasztságnál a XIX-XX.században

 Szabó László könyve a magyar történelem és néprajztudomány egyik nagyon fontos témakörét tárgyalja,a paraszti munkaszervezés kérdését. A kutató vizsgálódása zömmel az Alföldre és Északkelet-Magyarországra korlátozódik,rendkívül differenciáltan mutatja be a hasonlóságokat és különbségeket. Az alábbi könyvajánlóban kiemelem a kötet általam lényegesnek tartott pontjait,felhívva a szakemberek és az érdeklődő kutatók figyelmét a könyv fontosságára,relevanciájára.

Az első részben Szerző röviden összefoglalja a magyar mezőgazdaság 18.századtól tartó fejlődési vonalait. Kiemeli,hogy a nagyar mezőgazdaságban nem siketült a kapitalizálódás(bár,mint későbbi szöveghelyeken láthatjuk,Szabó egyáltalán nem abszolutizálja a kapitalizmust,mint rendszert),hangsúlyozza,hogy egyes mezőgazdasági szakírók és reformerek ténykedése ellenére az agráriumban nem sikerült meghonosítani a nagyüzemi eljárásmódot,a termény-összetétel megnaradt a hagyományosnál:szemestermények,olykor kapásnövények,kevés kertgazdálkodás,zöldség,gyümölcs. És kevés gép:1935-ben mindössze 44 ezer mezògazdasági gépet írtak össze Magyarországon,ami,valljuk be,nem túl sok. Szabó László hangsúlyozza az 1929-es gazdasági válságnak a paraszti mentalitásra gyakorolt kedvezőtlen hatását:a földművesek méginkább törekedtek a tradíciók megőrzésére,mivél úgy vélték,az a válságálló. Új termelési módszerek,kísérletezés-erről szó sem lehetett. Szabó László szerint a magyar mezőgazdaság gépesítése munkafázisok szerint 3 szakaszban zajlott:először a cséplést majd az aratást legvégül a talajforgatást gépesítették. 

A következő fejezet a paraszti gazdálkodás legfontosabb alapjáról,a családi szervezetről szól. A kiscsaládi forma más gazdálkodási szervezetet tesz kialakíthatóvá,mint a többgenerációs nagycsalád. Utóbbi Szerző szerint 20-50 fő körül mozgott,de a 20.század elejére nem volt több húsz fősnél. A megházasodott gyerekek ugyanis elmentek a háztól. Közhellyé vált,hogy a hegyvidékeken a nagycsalád,az Alföldön a kiscsalád terjedt el:Szabó annyiban árnyalja a képet,hogy a kiscsaládos területeken is éltek nagycsaládok,főképp a betelepült nemzetiségiek jóvoltából. Az ő nagycsaládjaik is felbomlottak aztán. Pedig a nagycsalád tökéletes üzemszervezeti forma volt. A közösség feje általában a család legidősebb férfitagja,halála esetén legnagyobb fia,de akadtak területek,ahol a családfő halála esetén az ózvegy vette át az irányító szerepet. Mindrnnek megszabott rendjr volt:a munkának,a pénz elosztásának,de még a házasságnak is. Még a 20.században is azt figyelték a levények,melyik lány ügyesebb a fonóban. 

A paraszti munkaszervezet egyik sajátossága,hogy munkán túkmutató,közösségépítő és pedagógiai funkciója is van.Ez utóbbit nevezi Szerző munkábanevelésnek. Ez uróbbival kapcsolatban kiemelendő:van egy,a tradicionális életformával kapcsolatos kózhely,mely még az iskolái tankönyvekbe is bekerült. Eszerint a 19.században a termekésről,gazdálkodásról származó tudás apáról fiúra szállt. Szabó László ezt meggyőzően cáfolja,szerinte inkább nagyapáról fiúra szállt. Szerinte ezzel magyarázható a paraszzság túlzott konzervatizmusa is. Van a dologban logika:egy csaĺádapa ugyanis keveset van otthon,kint dolgozik a földeken,vásárokba jár,stb. A nagyszülő az,aki többet tartózkkdik otthon,neki áll módjában tanítgatni az unokát. 

Ajánljuk Szabó László:Munkaszervezet és termelékenység a magyar parasztságnál a XIX-XX.században című könyvét érdeklődő kutatók(történészek,antropológusok),egyetemi hallgatók,tanárok részére. Sokat megtudhatunk belőle a tradicionális társadalmak működéséről. 

Szolnok,1966.A könyv a Damjanich János Múzeum közleményei sorozatban jelent meg,a 15-18.kötetszámmal.Lektorálta a magyar néprajztudomány egyik legnagyobb alakja,dr. Gunda Béla