Elena Ferrante:Véletlen találatok

 Elena Ferrante napjaink egyik legismertebb olasz írónője. Magyar nyelven Olvasók számára talán a Nápolyi regények című trilógiája a legismertebb. 
Véletlen találatok című könyve a The Guardian című rangos nemzetközi lapban megjelent publicisztikák gyűjteménye. E rövid könyvajánlóban természetesen nincs mód arra, hogy valamennyi, e könyvben közölt, egymástól sokban különböző írások teljességét elemezzük, inkább csak a főbb gondolatokra, tendenciákra világítunk rá. 
Nagyon szimpatikus, ahogy Ferrante a publicisztikát, mint műfajt értékeli( erre utal a cím is:Véletlen találatok). Valóban: a kötetben közölt írások tematikailag nagyon sokrétűek, ezért aztán jó őket olvasni:olyan, mintha az élet teljességében ugrálnánk, kőről-kőre. 
Megtudhatjuk, hogy az írónő azért nem szeretett naplót írni, mert folyton félt ,hogy megtalálják, és valaki beleolvas, azonkívül a naplóban is megörökített fiktív szöveget. Nagyon érdekesnek találom A félelem című írást: az életmódgurukkal ellentétben Ferrante nem mindennapi félelmeink görcsös, mindenáron való legyőzését,hanem épp ellenkezőleg: felvállalását tartja a megszabadulás egyetlen lehetséges módjának. Azonkívül megszívlelendő a cikk utolsó mondata: a félelemtől telt ember haragja a legfélelmetesebb. 
Sokat foglalkozik a Szerző a nők helyzetével. Közhely, hogy a nők nagyon tudják gyűlölni a másik nőt. De mi a helyzet önmagukkal és a férfiakkal? Erre ad választ a Gyűlölködők című írás, amely szerint a nők, sok esetben azért, hogy leplezzék erejüket, jobb- mivoltukat a férfiakkal szemben, inkább gyengének tetteik magukat. Ferrante szerint ez hiba, pontosan a női egyenjogúság legfőbb gátja. Az írónő szerint a mi mindennapi társadalmi életünk- de különösen a nők élete- tele van feszültségekkel, erre pedig A nevetés a legfőbb orvosság. A modern ember elfelejtett teljes fogsorral, teli torokkal, örvendező szívből nevetni. Akiben még megvan ez a természetes emberi ösztön, azt gyakran kinézik, túlságosan érzelmesnek tartják, óvatosak vele, stb. Recenzens azért hozzáteszi: kultúrafüggő is ez a nevetés-dolog, merthogy mediterrán országokban nem illetlenség a hangos nevetés, akár még munkahelyi értekezleten sem, északabbra, a hűvösebbeknél viszont érdemes meggondolni, hogyan nevetünk, nehogy azt mondják ránk, hogy " gusztustalanul röhögünk". 

Nem szabad azt gondolni, hogy Ferrante kizárólag magánéleti kérdésekről gondolkodik. A nyelv, mint nemzettudat című esszéje ( igen, az, kisesszé, ha precízek akarunk lenni) szerintem minden politikus és történész, és újságíró számára alapolvasmány kellene, hogy legyen: a nyugati értelmiség nemzettudatát világítják meg. Ferrante (ebben az írásban végig egyes szám első személyben szól) a nemzettudat lényege a nyelvben, nem pedig a történelemben áll. A történelem ugyanis telis-tele van szégyenteljes, sötét foltokkal, arra elég nehéz büszkének lenni. A nyelvére, a különleges szavakra, fordulatokra viszont mindenki büszke lehet. Azonkívül- ez következik Szerző gondolatmenetéből- a történelemre alapuló nemzettudat óhatatlanul arra csábít, hogy ordas példaképeket válasszunk magunknak. Aki a múltat sírja vissza, az megöli a fiatalságot, azaz a jövőt. 
Nagyon hosszú gondolatmenetet lehetne csak erről az egyetlen írásról rögtönözni. Recenzens szerint ez az esszé nagyon fontos igazságokat tartalmaz, a történelemről viszont a magyar Olvasók többsége- szerintem- másképp vélekedik, mint a Szerző. Ha nyilvános vitát rendeznénk erről az egyetlen esszéről, nagyon hosszú és sokoldalú vita lenne. Dehát épp ez az esszé lényege, hogy gondolatok ütköztetésére csábítson. 
A Véletlen találatok című könyvet ajánljuk minden felnőttnek. Különösen a fiataloknak. 

Park Könyvkiadó, 2021. Fordította Király Kinga Júlia