Hajós Hollanda Éva festészete

 Hogy a sok nagyszerű magyar festő közül miért pont Hajós Hollanda Éva könyv-formátumú és színvonalú kiállítási katalógusát ajánlom mindenki figyelmébe? Az ok teljesen szubjektív:Hajós Hollanda Éva szerettette meg velem a tájképfestészetet. 
Korábban úgy véltem, hogy tájképeket csak a felvállaltan6 eltitkoltan impresszionisták festenek, hogy 
- legyen mit eladni, mert a tájkép mindig menő
- a benyomásaikat rögzítsék, technikájukat tökéletesítsék, egyfajta ujjgyakorlat ez a " komolyabb", emberábrázolásos képekhez.
Ma már belátom: rosszul gondoltam. Hajós Hollanda Éva megmutatta nekem, hogy a tájkép illetve a tájképfestészet is lehet ugyanolyan rangos, ugyanolyan élettel teli, és ugyanolyan virtuóz. 

Itt van példának okáért a Vihar című kép. Lenn, a földön csak homályba vesző, merengő, barna színű fák állnak, alig lehet megkülönböztetni őket egymástól. Az igazi dolgok vihar idején fenn az égben történnek, abban a pirosas-fehéres, absztrakt formátlansággal teli közegben, ahol minden mozog, minden illan, mint a felpörgetett filmeken, semmi nem állandó, kavarog a világrend- a lenti közeg ebből nem érzékel semmit, bölcsen néz, vagy éppen alszik. Zseniális kép, ég és föld dichotómiájának vászonra festett ábrázolása. 

Vagy vegyük alaposan szemügyre a Csend című képet. Vízparton, vagy egy kicsit talán a vízben is vagyunk, lápos-mocsaras vidék ez bokrokkal, fákkal. Ahogy néztem a képet, valami furcsa szorongás kerített hatalmába- de jóleső szorongás volt ez, annak az embernek a izgulákonysága, türelmetlensége, aki tudja, hogy hamarosan valami jó fog vele történni. Eltelt pár perc, és még mindig ott volt ez a szorongás, miközben néztem a képet. Mi lehet ott a képen, ami ezt váltja ki belőlem? Kellett egy kis idő, míg rájöttem:az a vöröses-zöldes színárnyalatokban fürdő hatalmas bokor. Merthogy nem tudom, mi van mögötte. Igen, rám köszöntött az evolúciós félelem.Hajós Hollanda Éva rendkívül ügyesen mutat meg és rejt el. Játszik az érzékeinkkel. Az ember alapvetően kereső lény, nem elégszik meg a mozaikdarabkák egy részével, az egész kell neki. Ha nem tudja összerakni a valóságot, hiányérzete támad. Ez a hiányérzet voltaképpen a mű tárgya. Zseniális.

A könyv elején azt olvashatjuk, hogy Hajós Hollanda Éva stílusa a " humánus expresszionizmus". Hát, igen, mai világunkban valahová be kell dobozolnia a művésznek magát, különben közönsége esetleg elfordul tőle. De aki megnézi ( nem átfuttatja a szemet, hanem jó rendesen, amint azt a régiek csinálták, megnézi) az Éjszakai halászat című képet, és elcsodálkozik azon, hányféle kék és hányféle fekete szín létezim ezen a világon, és aztán megpróbálja beleképzelni magát a három alak egyikének nem éppen rózsás helyzetébe, az valamit megsejt abból, hogyan kell(ett volna) a festészetnek expresszionistává válnia- szerintem, bár amatőrségemet vegyék figyelembe, az expresszionista festészet vérzett el leginkább a 20-21.század műűfaji sokszínűűségében/ anarchiájában. Ez a kép, Hajós Hollanda Éva: Éjszakai halászat című képe, expresszionista remekmű. 

Aztán ott vannak a csendéletek. A növények( komoly élettapasztalattal rendelkező rózsák, napraforgók),vázák, pezsgősüvegek, kancsók is tudnak beszélni. Ez is olyan expresszionista. 

Aki még nem ismeri Hajós Hollanda Éva művészetét, ne mulassza el, mert kitűnő! Élményszerű, érzelmeket mozgat és intellektuálisan tornáztat, dinamikus, minden millimétere mozog, átitat tisztelettel. Aki pedig már ismeri ezt a csodálatos festészetet, remekül fogja élvezni a szemlézett kritikákat,ajánlókat. Igazi Élmény ez könyv. S erre van ma legnagyobb szüksége az embernek.

A Hajós című könyvet Hajós Hollanda Éva szerkesztette. 2007-ben jelent meg.