Sándor Iván: Drága Liv

Sándor Iván:Drága Liv című könyvében a magas szintű, nívós,hagyományokra épülő és újításokra büszke elbeszélő szépirodalom találkozik az esszé műfajával, a személyes az általánossal, a kultúra és a közélet világa a magánszférával. Egy magyar fiatalember szemszögéből beszél el eseményeket, olyan történeteket, melyeket nem mindenkinek volt módja átélni. Ez a fiatalember ugyanis, a szocializmus időszakában, a hidegháború egyik legélesebb helyzetében,az 1968-as csehszlovákiai bevonulás idején, éppen útlevéllel tartózkodik Párizsban. 
Akkoriban nagon sok fiatal szeretett volna a szabadság és kulturális élet európai fővárosaként számontartott Párizsban tartózkodni, de a Kádár-rendszer nem akarta a magyar fiatalokat Párizsba engedni, úgyhogy sokan nem kaptak útlevelet. A kevés szerencsés ezért igyekezett mindent látni és átélni és megtudni, hogy majd itthon mesélhessen. A többieknek, akik itthon maradtak. 
Ebben a könyvajánlóban azt szeretném elmesélni, amit jómagam éreztem, miközben olvastam Sándor Iván kitűnő könyvét.

Milyen fiú is ez a mi a narrátorunk, azaz a fiatal Sándor Iván? Ma azt mondanánk rá: nincs még készen, de van benne fantázia...Miután apja "ikszes" lett, néhány évig nem vették fel nappalira, de 1954-ben, Sztálin halála és a Nagy Imre-kormányprogram életbe lépése után megnyílt előtte a terep. Könyvtáros az ELTE-n, Magyarország akkori legliberálisabb egyetemén, és nagyon örül annak, hogy már az olvasószolgálatban dolgozhat, két év raktárkodás után- lám, akkoriban ennyit jelentett, ha valaki konyvtáros. Érdeklődik az színház iránt, Grotowskit tanulmányozza Párizsban. És mindenközben próbálja rekonstruálni saját múltját- mindannyian teszünk ilyet. Azt gondolom, az apával ez a bizonyos közös nevező nem igazán született meg. A kissé naiv fiú természetesen csodálja apját- de csak csodálja, meg nem ismeri. Pedig a szándék, részéről, megvan. 
Ennek részben az az oka, hogy a család igyekezett megóvni a fiút a korabeli történelem vigasztalan csapdáitól, alattomosságától. A második világháború végén,1944. márciusában, a már vesztő szériában lévő németek pillanatok alatt megszállták a bizonytalan politikai helyzetbenlévő, de egyre inkább németbarát  Magyarországot, a zsidóságra nagyon nehéz idők jöttek. A szülők próbálták a gyerek helyzetét minél könnyebbé tenni- sajnos, ez nem minden esetben sikerült. Csakhogy a családtagok a generációk elszigetelődtek egymástól, a nagy védekezés következtébena a szülők a gyermeket saját maguktól is elidegentítették. Az a bizonyos együtt sírunk-együtt nevetünk érzés nem alakulhatott ki ebben a szenvedő családban, mert a szülők-talán bölcsen, talán nem- az együttsírás útját bezárták. Némán szenvedtek, hogy a gyerek ne hallja. A háború után,az 1940-es évektől aztán a tragédiától megmenekült gyereknek magának kellett feldogoznia a holocaust tragédiáját- azt a történelmi tragédiát, melyet még még felnőttek nemzedékei sem voltak képesek megfelelő módon feldolgozni. Hihetetlen nyomás nehezedett erre a generációra.
Talán ezért is " ugrál" időben az elbeszélés, a Livről szóló események( pl. a Grotowski-társulat próbájára való bemerészkedés) próbálnak beleilleszkedni a megelőző évtizedek eseményeibe, de valahogy ez az illeszkedés sosam tökéletes. 1945 után valami új kezdődött Magyarországon is, a világban is, ezt egy fiatal értelmiséginek megélni nagyon nehéz volt. 
Ajánljuk ezt a könyvet a magyar irodalom minden barátjának, azzal a nem közbevetett megjegyzéssel, hogy nem olyan ez a mű, mint a legtöbb magyar könyv. Valahogy át van futtatva rajta egész Európa, a sors, a lélek, a történelem, és még ki tudja, mi más. Ettől van ennek az irodalmi csemegének valami nagyon sajátos, semmi máshoz nem hasonlítható ízvilága. 

 Kalligram, 2002.