Bélyácz Katalin:A salamisi csata emlékezete

 Csak emlékeztetőül, fiataloknak:A görög-perzsa háborúk részeként, Kr.e.480-ban, Xerxész perzsa király támadász intézett Hellász ellen. A döntő ütközetet a Themisztoklész vezette görögök nyerték, az Athénhoz közelei Szalamisznál vívott tengeri csatában.Ezzel megmentették Hellász földjét a perzsa támadásoktól, bár a háborúnak még korántsem volt vége. 

Bélyácz Katalin: A salamisi csata emlékezete című könyve arról szól, hogyan lett a salamisi csata az európai történeti tudat része, mikét értékelték az egyes későbbi korok a csatát, hogyan viszonyulunk hozzá manapság. A Szerző teljes forrásanyaggal dolgozik- az első, amit megtanulunk ebből a könyvből az, hogy egykorú pezsa forrásanyag nem maradt fenn a csatáról, kizárólag görög nyelvű forrásokat ismerünk,antik és posztantik korból. A 25.oldalon részletesen ír Bélyácz Eszter a születőben lévő új diszciplináról, az emlékezettörétnetről. Szerinte a kutatástörténet maga is a recepció- és emlékezettörténet része- rcenzens szerint ez így is van ( gondoljunk az 1526-os mohávsi csatára, ahol is csata másnapján megjelentek mindenféle emberek:keresték rokonaikat, rabolni akartak stb. Később aztán ezek a " látogatók", akiket ma katasztrófaturistáknak mondanánk, elmesélték élményeiket fiaiknak, stb. Kialakult tehát egy saját emlékezettörténet, már a csata másnapján. A salamisi csata esetében sem zárok ki  valami hssonlót). elgondolkodhatunk azon is, hogy a marathóni csata emlékezettörténete hogyan viszonyul a salamisi csata emlékezettörténetéhez. 
Az Akhaimenidék vajon miért nem alkottak saját emlékezet-történetetet a salamisi csatához? Hiszen az ókorban, különösen Egyiptomban, szokásban volt, hogy minden egyes csatát győzelemként interpretáltak, akkor is, ha nagyon nem volt az. Lehetséges, hogy St.Hausernek van igaza, aki azt állítja, hogy a Perzsa Birodalom végvidékén vívott csata nem is volt olyan jelentős? Recenzens ezen elgondolkodott. Az ókori perzsák többsége földművelő életet élt, nem sok fogalma volt arról, mi történik néhány ezer kilométerrel arrébb. Valószínűleg nem hozta volna őket lázba az, hogy a tengeren megvertek egy általuk nem is imert népet. A birodalom területe fénykorában kb. 8 millió négyzetkilométer, inkább csak a tengerparton lakóknak lehetett arról fogalmuk, kik is azok a görögök.
Nagyon érdekes a lepantói csatával vont párhuzam. Hogy azért terjedt volna el az európai történetírásban a salamisi csata mítosza, mert közel kétezer évvel később egy tengeri csatában legyőztük a törököket, meggátolva ezzel az Oszmán Birodalom tengeri terjeszkedését? Magyarországon és Kelet-közép-Európában nem gondolom, hogy így volt. E vidéken inkább az antik auktorok rendszeres iskolai olvasása nyomán terjedtek el az ókori görög és római kultúreredmények.Ráadásul Nyugat-Európában is voltak olyanok, akik szkeptikusan tekintettek az egész Lepanto-mítoszra, Bélyácz Katalin ide soroolja Voltaire-t is. Ugyanakkor kétségtelen, hogy a lepantói ütközet egyfajta történeti példaképe, előképe, hitelesítése volt a 19. százdban az egységes, szabad, független Görögországért vívott csatáknak. 
Bravúrja viszont Bélyácz Katalin könyvének a Cy Twombly festményéről adott részletes elemzés. Twombly azt akarta elmondani nekünk, 2001-ben készült, 12 kompozícióból álló festmény-ciklusában, hogy a háborúban nincsenek győztesek. Nincsenek a hagyományos értelemben vett vesztesek. Mindenki vesztes. Javier Cercas:Szalamiszi katonák című,2001-ben megjelent könyvének recepciója, talán ugyanezért fontos. Nagy tanulság ez a 21.századi ember számára...

Akiknek pedig ajánljuk ezt a könyvet: történészek, nemcsak ókorral foglalkozók. Akik még nem mélyedtek el a görög-perzsa háborúk köztörténetében ( ha egyáltalán még létezik ez a szó), akkor előbb tegyék meg, utána olvassák el Bélyácz Katalin könyvét! 

Gondolat Kiadó, 2020.