Ágh István:Napvilág
A Napvilág Ágh István hetedik kötete,s szakértő irodalmárok egyetértenek abban,hogy a lemondás,a pusztulás élménye határozza meg a könyv atmoszféráját. De mi lenne,ha megnéznénk a pohár másik felét, a teltet?Ha megvizsgálnánk,hogy a hanyatlás,belenyugvás pusztulás mellett mi az,ami megragadja,megfogja az Olvasót Ágh István verseiben?
Nagyon megragad a költőnek a természettel való eleven kapcsolata. Ki tudja,hány állat-és növényfaj neve bukkan fel a versekben. Nyárfa,hiúz,rigó,pulikutya,veréb,cinke,valóságos állat-és növénykavalkád. Ez is a költői program része,az ember és a természet újra-egymásratalálása.
Ágh István verseinek ritmizálása némileg eltér a magyar hagyományban megszokottól. A költemények általában rímesek,de a rímelés szabálytalan. A versszakon belül a sorok száma is eltér. A Múltam múltja c. versben így alakul a sorok száma:4-4-3-3-4-8. Ez a váltakozás,ez a látszat-egyenlőtlenség teremt dinamikát,ad lendületet a műnek.
A Napvilág című verseskönyvnek kifejezetten rokonszenves vonása az emlékezés. Ágh István nagyon eredetien,nagyon szépen tud emlékezni. Bátyjára,Nagy Lászlóra,aztán Latinovits Zoltánra,Jeszenyinre,Blokra,Kormos Istvánra,és még sokakra,az európai szellemi élet nagyjaira.
Ugye,milyen érdekes is tud lenni ez a látszólagos reménytelenség?
Magvető,1981.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése