Milan Kundera:Elárult testamentumok

 Milan Kundera könyve minden igényt kielégítő, magas szintű esszégyűjtemény. Az írások többsége az irodalom és zene kapcsolatával foglalkozik, de akadnak itt igencsak töprengésre késztető gondolatok közép-európaiságról, a régió történelméről, politikáról, az emigráns irodalmárok helyzetéről és még sok másról. Az Elárult testamentumok gondolatilag igen gazdag könyv, nincs módunkban, hogy egy rövid könyvajánlóban összefoglaljuk a tartalmát. Inkább csak néhány markáns gondolatot mondanánk el erről a könyvről, nem titkoltan azzal a szándékkal, hogy elgondolkoztassuk, intellektuális erőfeszítésre késztessük a majdani Olvasót. 

Irodalom és zene

Kundera szerint, bár irodalom és zene esztétikája különbözik, mégiscsak akadnak párhuzamok, pl. alkotók egyéni sorsában. Jómagam annyit fűznék ehhez, hogy a különböző művészeti ágak esztétikailag különböznek ugyan, lényegüket tekintve mégis egyek. Aki verset olvas, vagy Bach-fúgát hallgat, vagy Janacek- opera szövegének elemzésén töri a fejét, az mind ugyanazt csinálja:felülemlkedik a valóságon, túllép a fogyasztói társadalom normáin. Szellemi emberré válik. és végül is, szerintem, ez a lényeg. Minden egyéb csak kutakodás a részletekben. 

A Regény kultúrája

Kundera szerint az európai társadalom a regény társadalma, kultúrája a regény kultúrája. Voltaképpen nnem másról ír itt a neves Szerző,, mint amit társadalomtudósok már régóta polgári társadalomnak neveznek. A polgárság társadalmi helyzetének, ízlésének, történelmi tapasztalatainak valóban, leginkább a regény felel meg. Egy monarchia- beli üzletember Balzac 19.századi figuráiban akár még személyes környezetének tagjaira is ráismerhetett. 
Ugyanakkor a 19-20.századi európai társadalom nemcsak polgárokból állt. Volt itt eléggé számottevő parasztság, kispolgári létben élő munkás, nyomorgó munkás, arisztokrata, dzsentri. Egyik társadalom sem tud tökéletesen polgárosodni, mert a polgárság szűkítő osztály, oda nem fér be mindenki. A nem-polgároknak is megvolt a maga kultúrája, mégpedig több irányú:
-népköltészet
- ponyva, zenei értelemben ide sorolnám a magyarnótát, az operettet.
- költészet, Magyarországon főképp Petőfi, Arany, Pósa, Szabolcska
Tehát nem nevezném teljes egészében Európát a regény kultúrájának. Inkább úgy fogalmaznék: az európai polgárság a regényt minden más műfaj elé helyezte.

Lirizált diktatúra

Akkor tehát Milan Kundera, korunk egyik legnevesebb irodalmára, irtózott a verstől? Nem, pontosabban, amint a Művek és pókok című esszében írja: attól irtózott, amire a verset használták. A kommunista diktatúra uralmának legitimizálására. Hány és hány kiváló költő- az egész úgynevezet szocialista táboron belül- használta fel költői tehetségét arra, hogy verseket faragjon Lenin vagy Sztálin vagy éppen Rákosi és Gottwald dicséretére. Kundera, aki később Nyugatra emigrált, pontosan ettől undorodott meg. Ezért kezdett inkább prózával ,regénnyel foglalkozni. Úgy vélte, abban nem lehet akkorákat csalni, mint a versben. Recenzens azért itt megjegyezné ,hogy a szocialista realizmus a prózát is alaposan tönkretette, hősies bányászok vagy hídépítő munkások vívtak nagy csatákat képmutató diverzánsokkal, akik nem átallották szaboltálni a normateljesítést. Szóval, a regényben is lehet csalni. 

De Milan Kundera sosem csalt. Megmaradt tiszta, eredeti művésznek, gondolkodónak egy olyan korban, amikor nem feltétlenül ez volt az érdem. Ajánljuk ezt a könyvet mindazoknak, akik szeretik és tisztelik a tiszta gondolkodást, ahol a művészet, az esztétika, a tudomány még az, ami. 

Európa Könyvkiadó, Budapest, 2017.