Könyvekről mindenkinek

Amikor Illyés Gyula feleségül vette Kozmutza Flórát, a nemsokkal azelőtt tragikus körülmények között elhunyt költő, József Attila szerelmét, nagyon sokan megharagudtak rá. Voltak, akik újságokból kivágott szavakból állítottak neki össze fenyegető levelet ( "József Attila gyilkosa!"), mások egyszerűen csak nem álltak szóba vele. Illyés Gyuláné azért írta meg József Attila utolsó hónapjairól szóló könyvét, mert tisztázni akarta férjét és saját magát. A mű naplószerű, személyes hangvételű. Ami az Olvasó számára világossá válik: - József Attila nem volt olyan pszichés állapotban, hogy feleségül vegye Flórát. Akarta, persze, hogy akarta, de állandó rohamai nem tették alkalmassá a férji hivatásra. - Flóra már előtte is ismerte Illyést, nem arról van tehát szó, hogy a költő öngyilkossága után Illyés lecsapott a szabad prédára. - Flóra szerette József Attilát, de ez a szeretet inkább csak a betegnek szólt, semmint az embernek, a férfinak. Flóra segíteni akart Magyarország legnag

Kedves Ágnes! Személyesen nem ismerjük egymást, én azonban voltam olyan szerencsés, hogy végigolvastam Ópia című verseskötetét (FISZ,2018.). Ön egy kitűnő költője ennek a nemzetnek. Remekül használja a költői és hétköznapi nyelvet, ért az irodalomhoz, történelemhez, lelkében át tudja élni, amit intellektuálisan tud- az ideális költő ilyen. Csakhogy a versek kapcsán felmerült bennem valami olyasmi, amit költő iránt igencsak ritkán érzek. Ez pedig az együttérzés. Az Ön életét számtalan tragédia kísérte. Édesapja öngyilkossága, testvére ( ha nem tévedek, ő az) halála, és persze a függőség. Nehéz ez, nehéz ebből szabadulni. Azt gondolom, Ön érzékenyebb, egyúttal intellektuálisabb ember az átlagnál, ezzel gondolom, nem mondtam újat. Azt gondolom, hogy a magyar egészségügy nem lesz képes Önt maradéktalanul megszabadítani. Önmagában kevés lesz az, hogy különböző terápiákra jár, gyógyszereket szed. Ez természetesen szükséges, de Önnek  önmagában kevés lesz. Valami nagy szabadulás kellene

A Szóvihar című könyv a kitűnő költő, Lackfi János 1988 és 2003. között megjelent verseit tartalmazza. A viszonylag tág időtávlat miatt szinte természetes a költői műfajok sokszínűsége, a költői magatartás folyamatos változása. Éppen ezért, mintegy lelassítva a mozgóképet, kiemelnék a kötetből- ajánlásképp- egy fontos motívumot. Mégpedig a rendkívül kifejező címadást. Magyar poéta utoljára Arany János volt, aki figyelemfelhívó és kifejező címeket tudott adni verseinek ( pl. Szondi két apródja). Kassák Lajos verscímei viszont megosztók: az avantgarde-utálók fanyalognak, mert sok a szám... Lackfi János úgy ad címet, hogy egyúttal az már a vers első sora is- a befogadó szempontjából. Vegyük pl. Lángpohár című versét. Ha olvassuk ezt a címet, rögtön megfogalmazódnak bizonyos kérdések: 1. Ez egy olyan pohár, ami lángból van? 2. Ez egy olyan pohár, amely lángra gyújt ( mondjuk a szívet)? 3. Ez egy pohár, amiben láng van? Miért tárol valaki egy pohárban lángot?  Vagy ott van az "

Az Ünnep című könyvben Tóth Krisztina válogatott versei olvashatók. Aki pedig a verseket válogatta, nem más, mint a kitűnő költő, irodalmár, Lator László. Talán megbocsátják nekem, de most nem konkrétan a könyvről fogok írni. Inkább azt szeretném elmagyarázni, miért is tartom Tóth Krisztinát a legnagyobb élő költőnknek- ha ugyan van létjogosultsága efféle rangsorolásnak, szerintem bizonyos mértékig van. Szóval, miért is nagy költő Tóth Krisztina? 1. A keresztény világszemlélet szerint egyszerre élünk egy látható és egy láthatatlan világban. Tóth Krisztina képes arra, hogy verseiben egyszerre láttassa a kettőt. Például a Macabre című versben van egy látszat, van a sok szambázó ember, de tudjuk, látjuk, hogy van emögött valami, amit csak azok látnak akik hisznek a versekben. Akik ünnepnek tartják a könyvet. 2. Tudomásul kellene azt vennünk, hogy a vers nem próza, és nem pusztán filozófia. A vers képzőművészet, a vers rím, ritmus, dallam. Tóth Krisztina remekül bánik a zenei- nyelvi

Mi lett hova? Semmi lett sehova. Időnként úgy tűnik, Varró Dániel megtalálta költői hangját, felnőtté érett, a vers-paródiák világából azonban képtelen kilépni, ezért aztán életműve valószínűleg és megjósolhatlanul, torz marad. Egy újabb magyar zseni, aki eltékozolta tehetségét. Volt már ilyen... Mert nem azzal kellene villanatani, hogy hogyan tudjuk modernizálni József Attilát, vagy éppen a virágénekeket (nem mindig) vicces rímekkel. Arra kíváncsi egy verseskönyv Olvasója, hogy képes a poéta megmutatni magát minden versében, hogyan tudja a költő egyéni hangját megtalálni, miképpen tud valamit hozzátenni a magyar kultúrához. Varró Dániel mindezt elmuasztja. Ráadásul ezzel önmagának is árt, művészetét magát is beskatulyázza. Miért nem minden vers olyan, mint a {kávéház}? Annyira igényes, kifinomult, és mindenekelőtt: eredeti, hogy példaként lehetne állítani minden mai magyar költő elé. De aztán jön a Harminckét éves múltam című önfelköszöntő költemény ( az alcímnek egyébként nincs p

200 éve született minden idők egyik legnagyobb magyar költője- és ne felejtsük: irodalomtudósa-, Arany János. A könyvajánló blog megkülönböztetett figyelmet szentel a bicentenáriumnak, bemutatjuk Arany János munkásságát, persze, nem elvont okfejtéseken, hanem könyvein keresztül. Kellemes kötelességünknek tartjuk, hogy tisztelegjünk a zseniális irodalmár előtt. És ne felejtsük el, hogy Aranynak debreceni kötődései is vannak.: a Református Kollégium diákja volt

Népi szürrealizmusnak nevezték, valójában csak politikamentes népiség, nem anti-urbánus népiség volt, és ezt irigyelte a korabeli kritika. A kötetben akadnak remekművek, mint pl. a Továbbadom, vagy a Vízszintes felhők, nagyon jó az is, hogy a költőnő keveri a műnemeket, de valahogy mégis hiányzik az az igazán átütő remekmű, ami miatt ez a könyv bekerülhetett volna a magyar irodalmi kánonba. Így sikkadnak el Magyarországon még a legnagyszerűbb dolgok is, pedig Kiss Anna nagyszerű, a Feketegyűrű is nagyszerű, csak épp az illetékesek agyonhallgatták. Kilógott, na. De mi már megtehetjük, hogy elolvassuk, ugye?? Előre szólok: nem könnyű!

Balassiról jó sokáig az élt a köztudatban, hogy egy bővérű, borral- szerelemmel jóban lévő költő, aki elóször iírt magyar nyelvű verseket. Nemeskürty István könyve mindkét mítosszal igyeksztik leszámolni. Meggyőzően bizonyítja, hogy Balassi kora egyik legműveltebb, európai látókörű személyisége volt, aki naprakészen ismerte a kortárs angol, francia, itáliai irodalmat. Másfelől Balassi Bálint a szerelemben sem volt annyira "egoista" mint azt  középiskolai tankönyveink jó része beállítja. Éruékeny, finom lelki rezdülésekre fogékony emberként igenis gyötörték őt azok a kétségek, melyek a 16.század többi magyar emberén is rendre úrrá lettek. Azonkívül lenyűgöz a nagy reneszánsz zseni műfaji sokoldalúsága. Balassi prózája, drámája költészetével legalábbis egyenértékű. Ám utóbbi kategóriába tartozó művei kevésbé ismertek a magyar olvasóközönség előtt. Ez a könyv kedvet csinál ezen alkotásokhoz is.