Bejegyzések

Salyámosy Éva:500 bibliai találós kérdés

Először kissé berzenkedtem: találós kérdések a Bibliáról? Hát egyeseknek már semmi sem szent? Aztán rájöttem, hogy- miért ne? Ha akad akár egyetlenegy ember is, akit ez visz közelebb az Ige tanulmányozásához, akkor miért ne? Mert Salyámosy Éva:500 bibliai találós kérdés című könyve minden kétséget kizáróan igei. Csak és kizárólag a Szentírást veszi alapul, annak is talán legelfogadottabb, Károli-féle revideált fordítását. Nem magyaráz bele semmit, nem próbál meg posztmodern-liberális teológiai nézetrendszereket igazolni. Egyszerűen csak kérdez. Méghozzá milyen jól! Megtudhatjuk, melyik evangelista jelképe az oroszlán, miért hívják a zsoltárokat grádicsok énekének is, ki volt az az engedetlen, aki napszúrást kapott, miért haragudtak meg Pál apostolra az ötvösök, és még rengeteg kérdésre választ kaphat a kíváncsi Olvasó. Tesztelheti a bibliaiskolákban már megszerzett tudását, ugyanakkor sok olyan tény, információ is eszébe akadhat, ami esetleg a Biblia hagyományos, lineáris olvasásak

Robert Gebka: Depresszió helyett mindfulness

A mai pszichológia és pszichiátria mindennapi gyakorlatának egyik rákfenéje az, hogy a társadalom egyre nagyobb hányada lesz depressziós. Még soha ennyien a történelemben nem szorultak pszichológusok-pszichiáterek segítségére. A különböző gyógyítási módszerek közül egyesek beválnak, mások jó pénzt hoznak a feltaláló konyhájára. Robert Gebka könyve, a Depresszió helyett mindfulness, az előbbiek közé tartozik. Aki végigolvassa a nagyon lendületes, közérthető stílusban megírt munkát, egy lépéssel közelebb kerül a lelki egészséghez. A mindfulness terápia alapgondolata talán a " neuroplaszticitás" szóban foglalható össze. Lényege az, hogy ellentétben a hagyományos pszichiátria megközelítésével, az emberi agy igenis alakítható. Vannak bizonyos területei elménknek, melyeket tudatosan, tréningek segítségével módosíthatunk- persze, nem a végtelenségig, és ezt a könyv mindvégig ki is hangsúlyozza, de olyan szinten igen, hogy megszűnjenek az adott agyi területen tapasztalható kellemet

Roberto Bolano: Éjszaka Chilében

Roberto Bolano könyvének címe metaforikus: Chile, a Pinochet-rezsim rémuralma alatt vergődő, ojbb sorsra érdemes latin-amerikai ország maga az Éjszaka: az emberi élet nem szent, a családok széthulltak, az egyének pedig próbálják maguk megtalálni a túléléshez szükséges szellemi és fizikai megoldásokat. A könyv főhőse, Sebastian Urrutia Lacroix atya maga is talál ilyen megoldást: alkalmazkodást a mindenkori elnyomó politikai rendszerhez. Ez az alárendelődés olykor bizarr formákat is ölthet, például akkor ,mikor Pinochet tábornok az atyától kér útmutatást a marxizmusra vonatkozólag. Lacroix atya sorsa jól példázza a katolicizmus huszadik századi fejlődését ( hanyatlását): a politika mindig arra törekedett ,hogy függetlenítse magát a kereszténységtől. Így hát maga alá gyűrte azt. Roberto Bolano különös regénye nem könnyű olvasmány. Egyes szám első személyben elmesélt történetről van szó, monológról, mely azonban nem lineáris történetmondás: kesze-kusza kígyó módjára átölel mindent, ami

Dér Katalin: Édentől Bábelig. A bibliai őstörténet

A 21.században virágkorát éli a materialista történetszemlélet. Van-e létjogosultsága korunkban a bibliai alapú világszemléletnek, hihetjük-e még, hogy Isten él, Ő teremtette a világot, és hogy volt egyszer egy vízözön? Dér Katalin nagyszerű könyve, az Édentől Bábelig, nagyszerűen bizonyítja, hogy Nietzsche tévedett, Isten nem halott. A bibliai őstörténet- mely, emeljük ezt ki, sok teológiai tárgyú könyvvel ellentétben szépen, közérthetően van megírva- végigkalauzol bennünket a világ hatnapos teremtésének első percétől egészen Ábrahámig, a zsidó nép ősatyjáig. Egy efféle ismeretterjesztő könyvről természetesen sok dolgot le lehet írni, jómagam két dolgot érintetnék részletesen. Az egyiknek örültem, a másiknak kevésbé. Dér Katalin követi a több évszázados protestáns hagyományt, amennyiben az ember, a Teremtett Lény felelősségét hangsúlyozza. Az ember szembefordult Istennel, ezért Isten azt várja, hogy az ember maga győzi le a gonoszt. Ha Isten nem így tenne, nem lenne igazságos. Ha e

Kristina Ohlsson: Az üveggyerekek

Mapaság sokszor vádolják a gyermekkönyv- írókat azzal, hogy voltaképpen nem is gyermekekne írnak, hanem kis felőnnteknek: előkészítik az ifjú korosztályt a bűnügyi regények-thrillerek befogadására. Kristina Ohlsson: Az üveggyerekek című regénye szerencsére nem ilyen. A Svéd Rádió gyermekkönyvpályázatán első díjat nyert mű egy titokzatos házról szól, melybe új lakók érkeznek. mint mindig, most is a gyerek sejti meg először hogy valami nincs rendben. Furcsa fények gyulladnak fel, üvegből készült gyermekfigurák mászkálnak egyik szobából a másikba. A gyerreknek eleinte nem hisznek a felnőttek, aztán pedig megrémülnek igazságaitól. A gyermek és a felnőtt nincs olyan módon szembeállítva, mint az a mai, liberális szellemtől átitatott északnyugat-európai gyermekirodalomban szokás. Gyermek és felnőtt együtt deríti ki az igazságot, A stílus könnyed, párbeszédekkel telített. Valóban kilencéveseknek való. xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Eladó ház Hencidán ( Hajdú-Bihar megye). Kiváló mi

Gáli József:A püspök madarai

Gáli József egyike a magyar irodalom tragikus alakjainak. Túlélte Auschwitzot, háttérbe szorult a Rákosi-rendszerben, aztán a Nagy Imre- kurzus idején előkerült, bemutatták Szabadsághegy című Rákosi-ellenes drámáját- aztán, mikor Sztálin legjobb tanítványa visszatért, neki ismét buknia kellett. Ötvenhat után pedig csak műfordítóként tevékenykedhetett- természetesen azt is professzionális színvonalon művelte. A püspök madarai című könyvben olvashatjuk Gáli József: Elmondom az életedet állatokban című kisregényét, mely laza szerkezetével már előlegezi a nyolcvanas évek magyar irodalmi trendjét. Olvashatjuk a gyűjteményes kötetben az ominózus Szabadsághegy című színdarabot, nagyon érdekes benne- túl a történelmi politikai tanulságokon- az anya-gyermek viszony. A magyar irodalomban egyedülálló a Címszavak egy önéletrajzi lexikonból című, műfajilag besorolhatatlan alkotás, mindössze tizenöt oldal. Érdemes lett volna tovább folytatni ,regényt írni belőle- mert efféle regény a magyar iroda

Agatha Christie: Balhüvelyekem bizsereg

A Krimi királynőjének egyik legkalandosabb és egyben legmisztikusabb regénye. A könyv címe Shakespeare halhatatlan drámáját, a Machbethet idézi:" Balhüvelykem bizsereg/ gonosz lélek közeleg...". A főhősök: a Beresford házaspár, és Miss Marple. Egy idősek otthonában meglehetősen furcsa dolgok történnek. Tommy Beresford nagynénje nemsokkal azután hal meg, hogy unokaöccse meglátogatta őt. Furcsa levelet hagy hátra, melyben arról ír, hogy veszélyben van. Nem sokkal ezután egy festmény bukkan fel a hagyatékában, mely egy furcsa, erdő mélyén fekvő házat ábrázol. De folytatódnak az idősek otthonában a rejtélyes esetek: egy másik bentlakó eltűnik, minden jel arra mutat, hogy akarata ellenére elrabolták őt az otthonból. Miss Marple pedig nekiáll, hogy megkeresse a festményen szereplő házat. Egy eldugott, kis angol faluba jutnak... A cselekményt nem szeretnénk tovább ismertetni, nehogy lelőjük a poént a későbbi olvasók előtt. Annyit azonban még hozzátehetünk: remek a jellemábrázolá