Bejegyzések

Dr.Gerhard Bergmann:Jézus Krisztus vagy Buddha, Mohamed, hinduizmus. Mit jelent ez: én hiszek

Dr.Gerhard Bergmann két tanulmányát tartalmazza ez a kötet, mely az Evangéliumi Kiadó gondozásában jelent meg. A Jézus Krisztus vagy Buddha, Mohamed, hinduizmus című írás a nemkeresztény vallásokat állítja szembe a keresztény Isten, Jézus és a Szentlélek igazságával. Bergmann pontokba szedve, nagyon precízen, bibliai idézetekkel alátámasztva mutatja be a buddhizmus, az iszlám és a hinduizmus fogyatékosságait. Például: ezekben a keleti vallásokban nincs megváltás, nincs felebaráti szeretet, túl sok az erőszak, a hinduizmusban pedig egyszerűen túl sok az isten. Kapaszkodjanak: Bergmann szerint a hindu vallásban                                                                  330 millió isten létezik, saját kultusszal, saját papsággal. Ráadásul a hindu kasztrendszer olyan igazságtalan társadalmat valósít meg Indiában, ahol az egyén pusztán társadalmi beágyazottságában értelmezhető, az életnek, mint olyannak, semmiféle értéke sincs. De a legnagyobb különbség az evangéliumi keresztény

Dr. James Dobson-Kurt Bruner: Apa nélkül

Milyen lesz a világ húsz év múlva, ha a jelenlegi gazdasági-társadalmi folyamatok nem változnak? Erre a kérdésre keres- és talál- választ Dr.James Dobson és Kurt Bruner könyve, az Apa nélkül. Hát milyen is lesz a világ 2045-ben? - Az USA, és ezáltal az egész világ mély recessziót él át. - A jóléti társadalom alapjai megbomlanak - Kína is gazdasági válságba kerül a születésszám korlátozása miatt, Japánról és Oroszországról már nem is szólva - Általános demográfiai válság is nehezíti a helyzete, az egész fejlett világban csökken a születésszám - Mindennek tetejébe erkölcsi válság is jelentkezik: hivatalossá teszik az önkéntes eutanáziát ( felvállalva az ezzel járó rengeteg jogi problémát), nemcsak idősek, de betegek esetében is. Az emberi élet szentsége oda. Feminista szervezetek pedig igyekeznek minél több pozíciót megszerezni, de a konzervatívok ezt még sikerrel akadályozzák meg. - Bűnözés és politika a jelenleginél is jobban összefonódik. Az Apa nélkül című könyv ( a cím egy

Esterházy Péter: Hasnyálmirigynapló

Hu. Szóval, amikor Esterházy Péter, korunk talán legnagyobb magyar írója beteg lett, a pesti utcán mindenféle szóbeszédek hallatszottak. Aztán Esterházy Péter kijött a kórházból, úgy látszott, rendben van minden- és erre jött a halálhír. Kegyetlen volt. A Hasnyálmirigynapló című könyvet csak 18 éves felülieknek ajánlom. Mindenféle szempontból felnőtteknek. Egy betegség krónikája, a beteg szemszögéből. Nagyon kemény, elképesztő érzelmi energiákat mozgósító könyv. Nem is írnék Róla ( mert a Hasnyálmirgiynapló annyira személes, hogy már szinte személy) különösebben ajánlót, csak arra kérnék mindenkit, hogy vegyen egy nagy levegőt, mielőtt belekezd. Egyhuzamban fogja végigolvasni, vagy egyáltalán nem. Legyen erős! Magvető, Budapest, 2016.

A.S. Byatt: Mindenem

Egy szerelmi regényre nem szokták azt mondani, hogy szellemes. A.S. Byatt :Mindenem című könyve kivétel, merthogy tényleg szellemes. Meg van ám a történet csavarva, mint egy krimi- de ne aggódjunk, itt nem folyik vér. Vagy mégis? Két irodalmárt összehoz egy tudományos projekt. Kiderül, hogy a 19.században két brit költő szerelmesleveleket írogatott egymásnak. Keresnek, kutatnak, mígnem a két irodalmár, csakúgy ,mint hőseik. Beleszeretnek egymásba. Vagy mégse? Aztán jön az élet, és bebizonyosodik, hogy az életet nem az irodalom írja, és hogy két létező, élő, hús-vér személynek sokkal nehezebb egymásba szeretnie,mint két elhunyt költőnek. sőt, lehetetlen. Vagy mégis? Byatt több díjat nyert könyvét hazánkban még kevesen ismerik. Vagy mégsem? xxxxxxxxxx Nézz médiaszemle-blogot, ha még nem unod az életed! mediaszemle.blogspot.com

Kalapos Éva Veronika: F mint

Ne pajzánkodjunk!Nagyon szellemes a cím, egy Fiányos mondattöredék, s manapság a hiány inspirál, mert be kell tölteni valamivel az űrt, például megtudni, hogy kicsoda F (úr? szerv?), és mi a bánatot keres ebben a történetben. Amúgy rokonszenves könyv Kalapos Éva Veronika tollából- meg persze a Kiadóéból- ez az F mint, a nyelvezet az úgynevezett intelligens nyócker, Krasznahorkai jobb napjait idézi, néha egy-egy csúnyácska szó, de azért nem veri ki azt a bizonyos biztosítékot, mely nem álszentség, csak jóízlés, nem veri ki ez azt, az ezt, kocsmák és hirtelen magányok világa ez, végletek iránti vágyaké, meg a végletek kerülése iránti vágyaké, mert mindenki szeretne egyszer normálisan, mondhatni, középosztálybelien élni, az az ügyvédnő például példa lehet a törekvők számára de hogy ha egyszer az emberlánya orra előtte férfiak verekszenek a korcsma előtt, és valami Zorrós-kapucnis- fekete- láthatatlanság kell hogy kihúzza onnan, és innentől már megint nem a konszolidáció következik, han

Cezary Michalski: A nácizmus ezoterikus forrásai

Könyvtárnyi irodaloma van a nácizmusnak, történettudományunk és történeti közgondolkodásunk már sok mindent tud a Hitler-korszak politikatörténetéről, gazdaság- és társadalomtörténetéről. Kevesebbet tudunk azonban arról, milyen szellemi rugók mozgatták a nácizmust. Ezt a hiányt tölti be remekül Cezary Michalski könyve, A nácizmus ezoterikus forrásai. Michalski szerint a nácizmus ideológiai alapja a 19.század végén kibontakozó pángermán eszmeiség, mely sajátos módon keveredett az árjakultusszal, az okkultizmussal és a hamisan interpretált keleti bölcselettel. Szerző részletesen elemzi Guido von List munkásságát, aki az Armanok Legfelsőbb Rendjének vezetőjeként okkult központokat hozott létre, Wotan germán isten kultuszát akarta ráerőltetni a német népre, a kereszténységet megtagadta, pontosabban:csak taktikai célból használta. Olvashatunk a közel-keleti német törekvésekről, melyek főként az első világháború idején erősödtek föl, amikor is az volt a cél, hogy Vilmos császárt Mohamed u

Barbara Kalk: Ponpon Breki és barátai

Alcím: Ponponos ötletek gyermekeknek Azért szeretem -és ajánlom minden kisgyermekes családnak- Barbara Kalk könyvét, mert olyasfajta önmegvalósítást kínál a gyerekeknek, ami - valóban kreatív - nem virtuális, emberi kéz és emberi szem szükséges hozzá - fiúk és lányok is jól szórakoznak rajta - a szülőket is be lehet vonni a buliba, együtt lehet és beszélgethet egymással a család. Egyik kedves ismerősöm kipróbálta a címszereplőt, azaz Ponpon Brekit elkészíttetni a gyerekkel, a kislány feladta, aztán Anyuka és Leánya kb. háromnegyed óra alatt elkészítette Breki komát. És ez nem múló szeszély: a kisgyermek mindig szívesebben játszik olyan játékkal, amit ő maga készített. Ez egy családbarát könyv egy családbarát játékról, jó szórakozás, a rajzok, leírások érthetők a gyerek számára is- bár az elsőnél azért nem árt, ha a szülő segít, már csak azért sem, mivel a gyerekek többsége nem találkozik ilyen jellegú feladattal- de aztán jöhet a móka! Legyen tele minden Kedves Olvasó lakása p