Bejegyzések

Biblia címkéjű bejegyzések megjelenítése

Norman Warren: Útban az életre

Kiváló evangelizációs könyvet alkotott Norman Warren. Az első rész azzal foglalkozik, miért is kell a világi embereknek a keresztény Isten felé fordulni. Részletesen tárgyalja a Szerző a bűn, a bűnvallás, a bűnbocsánat kérdését. Rávilágít, hogyan kell Krisztust a szívünkbe befogadni, és milyen változásokat hozhat ez a életünkbe. fontosnak tartja az aktív szolgálatot, a gyülekezetbe járást, de mindenekelőtt: a Biblia rendszeres olvasását. Útban az életre. ez a könyv címe. Az élet itt a Krisztusban való életet jelenti- minden, ami nem itt van, ami nem itt él, halott. Nagyon fontos a hívő ember növekedése című fejezet. A növekedés legfontosabb alappillérének a bibliaolvasást nevezi. A Biblia táplálék, fegyver, önmagunk és a világ elé tárt tükör. Egy kissé nagyobb terjedelmet szenteltem volna annak, hogyan is kell a Bibliát olvasni. meggyőződésem, hogy legtöbb, világi életből megtért kezdő keresztény számára ez gond. Még akkor is gond, ha amúgy nem idegenkedik a könyvolvasástól. A Bi

Ifjúságodat tedd eredményessé!

Nagyon jó keresztény könyv. Szerzőt nem jegyeznek- kár, mert megérdemelné! Nagyon nagy szükség van manapság olyan könyvekre, melyek Krisztus igazságához vezetik a fiatalokat, méghozzá közérthető, befogadható nyelvezettel. Az Ifjúságodat tedd eredményessé! ilyen könyv. Bármelyik keresztény felekezethez tartozó fiatal vagy idősebb evangelizátor haszonnal forgathatja, bár hozzátesszük: Istent következetesen Jehovának nevezi a Szerző... Milyen kérdésekről is olvashatunk a könyvben? Csak néhányat emelnék ki: Mi az élet célja? Miért teremtette Isten a férfit és a nőt? Mi a család szerepe a társadalomban? Mikor érdemes elkezdeni a nemi életét? Miért bűn az önkielégítés és a homoszexualitás? Miért kell iskolába járni? Mi a helyes viszony az anyagi javakhoz? Hogyan lehet elkerülni, hogy függővé válj különböző szerektől? Szabad-e keresztény embernek alkoholt fogyasztani? Ilyen, a fiatalokat foglalkoztató kérdéseket tárgyal a könyv, bibliai, mindig őszinte szellemben. A bűnök iránt zéró toler

Luis Palau: Milyen az igazi keresztyén?

Luis Palau evangelizációs kiadványa igazából nem is könyv- pontosabban:formailag nem az- tartalmát tekintve viszont felér több könyvvel is. Palau arra keresi a választ, mi jellemzi az ál-keresztyénséget, és mitől lesz valaki igazi keresztyén. ( A szóhasználatból talán már kiderült, hogy Palau protestáns). Szóval, mitől NEM keresztyén valaki? Attól semmiképp sem, hogy hisz Istenben, hogy Bibliát olvas, vagy apja is keresztyén volt, vagy éppen imádkozik ( Palau Szadat egykori egyiptomi elnököt hozza fel példának, ő is imádkozott minden nap, csak éppen muszlim volt). Az igazi Krisztus-hit Palau szerint út: járni kell a béke, a tisztaság, a szeretet és az engedelmesség útján. Remélhetőleg minden evangéliumi keresztyén tudja ezt, de jó olvasni. Azonkívül a mű első része nagyon sokat segít az evangelizáció során. Néha olyan nehezen tudunk bármit is mondani az "ellenérvekre". Palau műve ebben is segít, kiváló munka. Evangéliumi Kiadó, 1988. xxxxxxxxxx Ha már itt tartunk, örül

Herbert Haag: Bibliai lexikon

Nagyon nehéz feladatot vállal magra az a teológus, aki összefoglaló lexikont ír a Bibliáról. Nemcsak azért nehéz ez a feladat, mert a Biblia szent könyv, azért is, mert a keresztény teológia napjainkban elképesztő sebességgel szállít új elméleteket és adatokat a Biblia egyes személyeiról alkotóiról, a bibliai fogalmakról, s ezeket egy lexikon-szerkesztőnek be kell tudni építeni munkájába, akár úgy, hogy elfogad egy új eredményt, akár úgy, hogy elutasítja azt. Az is fontos tehát, hogy mi NEM olvasható egy lexikonban. A Herbert Haag nevével fémjelzett Bibliai lexikon kimerít minden, a laikus Olvasónak tényekkel szembeni elvárását.Elképesztő mennyiségű adatot tartalmaz, talán többet, mint maga a zsidó és keresztény vallás Szent Könyve. Ismertet egymással ellentétes tudományos nézőpontokat, ezzel látszólag megfelel korunk normáinak. Olyan, más exikonokban csak elvétve olvasható címszavak is szerepelnek itt, mint "fogadó", "Jabbok", "Jézus hét szava a kereszten&q

Csodás percek Istennel 4. kötet

Alcím: válaszd Isten útját! A Csodás percek Istennel című sorozatot a Gyermek Evangelizációs Közösség adja ki, és nagyon jó. Azért jó, mert a keresztény hit egyik legnagyobb problémája az, hogyan adjuk tovább a Biblia üzenetét gyermekinknek. A Csodás percek Istennel nagyon hasznos segítséget nyújt ehhez. 79 oldal, a házifeladat elkészítése után még elolvasható, szellemi értelemben interaktív- és mindenekelőtt. igei! Neoprotestáns szellemű, az Ó-és Újszövetséget egyaránt fontosnak tekintő, Jézus személyét és szolgálatát a maga valóságában bemutató, a Biblia olvasására ösztönző, ima-mintákat is mutató könyv ez. ( Utóbbi azért érdekes, mert sok gyereknél tapasztaltam, hogy egyszerűen nem mernek imádkozni. Nem látták vagy helytelenül látták otthon, nincs a szívükben minta. A lapok alján olvasható 1-2 mondatos imák jó kiindulási alapok lehetnek a gyerekek számára). A Csodás percek Istennel azt bizonyítja, hogy lehet a gyerekeknek olyan témákról is keresztény szellemben beszélni ,mint az o

János evangéliuma-Revideált új fordítás, 2014.

Mivel nem vagyok teológus, nem János Evangéliumáról, vagy a Revideált Új Fordítás  értelmezési nüanszairól szeretnék itt írni. Hanem a könyv formátumáról. Nagyon praktikus dolog így, könyvenként is megjelentetni a Biblia könyveit, ráadásul füzet formájában. Például, ha valamilyen tanítást hallgatok az Igével kapcsolatban és szívesen kiemelnék benne szövegrészeket, vagy teológushallgató lennék és vizsgára készülnek, nagyon jó lenne az ilyesmi. Szóval, gratulálok a Kiadónak,  remek ötlet volt, örülnék ,ha a Biblia minden könyvét, Isten teljes beszédét megjelentetnék így. Magyar Bibliatársulat, 2018.

Kecskeméthy István Bibliafordítása

Kecskeméthy István egész életét a Bibliának tanulmányozásának szentelte, a Könyvek Könyve magyarra fordítása pedig élete főműve. A fordítás protestáns szellemű ( ennek jele többek között, hogy nem hamisítja meg a Tízparancsolatot), teljes mértékben igei, olvasása elvezeti a hívőt Jézus Krisztusban való mélyebb hitre. Akik pedig még nem fogadták be szívükbe Krisztust, talán e fordítás olvastával megteszik. Néhány érdekesség: a Tízparancsolat szövegében a Károlinál megszokott Ne paráználkodj!" helyett " Ne légy házasságtörő!" szerepel, ez bizonyos értelemben szűkítő, bizonyos értelemben tágabb értelmezés, mint a gönci prédikátoré. Ézsaiás Jesaja néven szerepel, s  szinte egész könyve verses ( ellentétben a Károli-fordítással, mely alapvetően prózában adja Ézsaiás könyvét, verses betétekkel). Sofóniás eredeti nevén (Cefanja ) szerepel, szövege szintén verses. A Hegyi Beszédben pedig Jézus "szellemi szegények"-et mond " lelki szegények" helyett. Magyar

Puskás Attila:A teremtés teológiája

Puskás Attila könyve, A Teremtés teológiája, azért nagyon fontos olvasmány, mert napjainkban mindennél erősebben aktivizálták magukat azok a szellemi erők, melyek a világ létrejöttét kizárólag materiális okokkal igyekeznek magyarázni- szerintük sikerrel. A 21. század első évtizedeiben a materializmus jelenti a legnagyobb veszélyt a keresztény egyházakra, a keresztény gondolkodásra- és a Bibliára. Éppen ezért üdvözlendő minden olyan könyv ( és persze: minden Szerző, minden Kiadó), melyek felvállalják, hogy megjelentetnek a világ isteni eredetéről szóló munkákat. Ugyanakkor Puskás Attila könyve sok tekintetben felvet olyan kérdéseket, melyekre első olvasás után nehéz választ kapni. Most, amikor minél szélesebb rétegek számára ajánlom A Teremtés teológiáját, rendhagyó módon ezeket a bennem igen markánsan megfogalmazódó kérdéseket, hirtelen születő vélemény- kezdeményeket veszem sorra ( szám szerint kettőt), remélve, hogy a diszkusszív hangnem- amely részemről mindig elismerést takar- ke

Carl Gustav Jung: Gondolatok a látszatról és a létezésről

Ez a könyv szemelvényeket tartalmaz Carl Gustav Jungnak, a világ pszichológia-tudománya egyik óriásának munkáiból. Arról el lehet tűnődni, hogy a " látszat" és " létezés" témakörében miért pont ezek a szövegrések kerültek be a könyvbe- de nem kívánunk ezzel foglalkozni. Csak néhány részletet emelnénk ki a könyvből, inkább, tanulságul, mintsem a kritikai észrevétel mindenáron való hangoztatása végett. 1. A 75. oldalon Jung kárhoztatja azokat a vallásokat, melyeknek " egyedül a hit", azaz sola fide az alapja. Ezzel szemben Jung azt mondja, az igazi vallás alapja a hit és a rítus. Jómagam azt gondolom, Jung többszörös félreértés áldozata lett, és ez elvezet az Olvasó félreértéséhez is, ezért érdemes itt egy kicsit elidőznünk. Amikor Luther azt mondta, hogy a kereszténység alapja egyedül a hit, azaz sola fide, nem arra gondolt, hogy az általa vizionált megreformált kereszténységben ne lennének rítusok. Ahol többen összegyűlnek, ott az egyház, s ahol az egyház

Ulrich H. J. Körtner: Az ihletett olvasó

Bibliai hermeneutikával foglalkozni rendkívül hálátlan feladat. Kitűnik ez Ulrich H. j. Körtner könyvéből is, mely másról sem szól, csak nézőpontok és alapfogalmak tisztázásáról. Ahhoz azonban, hogy egyáltalán vegyük magunknak a bátorságot, és nekilássunk ennek a nagyon alapos tisztázásnak, alapos ismeretekkel kell rendelkeznünk Bibliáról, teológiáról, filozófiáról és természetesen társadalomtudományokból. Mert az, hogy miért némult el az egyház, miért nem találja meg  a közös hangot a 21. század valóságával, először érzékelni kell ezt a némaságot. Meg kell hallani a kényszeredett csendet. Ulrich H. J. Körtner meghallja, sok más egyházfival ellentétben. Mert nemcsak azt kell ám nézni, hogy eljárnak-e a hívek az istentiszteletre, hanem azt is, hogy az egyház, a bibliaértelmezés nyelve érthető, vonzó és követhető-e a mai hívő számára. Körtner egyértelmű választ a a kérdésekre: nem. Hogy aztán miért nem, annak sokféle magyarázata lehet, például a felvilágosodással beköszöntő kicsinyes m

Dr.James Dobson: Fiúk nevelése

Kiknek is ajánljuk ezt a könyvet? Elsősorban is szülőknek, aztán tanároknak, tanítóknak, edzőknek, igazából bárkinek. Mert James Dobson nemcsak arról szól, hogyan is kell nevelni egy fiút, hanem arra is rávilágít, miben is különbözik valójában egy fiú és egy lány- egy férfi és egy nő. A Fiúk nevelése nem liberális könyv, nem is pályázik erre a címre. Keresztény szellemű pedagógiai műről van szó, melynek Szerzője elutasítja mind az Amerika életét már a hatvanas évek óta befolyásoló feminizmust, mind az LMBTQ-lobbi káros, a nemek szabad megválasztását hirdető ideológiáját. Dobson pedagógiája bibliai alapú: az embereket Isten teremtette, férfivá és nővé teremtette őket, ez nem emberi választás kérdése. A fiúk különböznek a lányoktól, mind testben, mind lélekben, mind szívben. Éppen ezért- vallja a Szerző- igenis másképpen kell nevelni őket, mint a lányokat. A fiúknak sokkal inkább szüksége van felnőtt vezetésre, mint a lányoknak. Mert ha nincs tekintély ( és itt továbbgondolhatjuk: ha

Dávid István- Vitus-Bulbuk István: A tízparancsolat

Ugyan, miért kell könyvet írni a Tízparancsolatról? Hiszen olyan egyszerű: ne ölj, ne lopj, ne paráználkodj, ne tégy hamis tanúbizonyságot, meg ilyenek. Mit kell ezen magyarázni? Csak be kell tartani és kész- vélheti joggal a naiv Olvasó. Csakhogy Dávid István és Vitus Bulbuk István Tízparancsolatról szóló könyve éppen azt példázza, hogy mennyire nem tudjuk ma, a 21. században betartani Isten alapvetően pofonegyszerű utasításait. Mert ölünk. Ha nem is közvetlenül, de közvetve. Vegyészeti úton készült élelmiszerekkel, negatív érzésekkel, Mert paráználkodunk, holott uralkodhatnánk testi vágyainkon. Mert lopunk- legalábbis gondolatban, vagy ha nem, akkor irigykedünk. A 21.századi fogyasztói társadalom embere A könyvben található írások mindegyike voltaképpen egyetlen kérdésre keresi a választ: milyen gyakorlati lépéseket kell tennünk ahhoz, hogy a fogyasztói, ateista szellemű társadalomból visszatérhessünk a Tízparancsolat szellemében élő közösségi élethez. Ebből a szempontból számom

Dr. Hans Rohrbach: Természettudomány, világkép, hit

Dr. Hans Rohrbach kiváló német matematikus, aki befutott tudósként kezdett el teológiával foglalkozni, méghozzá nem is akármilyen szinten. Természettudomány, világkép, hit című könyvének főbb tételei az alábbiakban foglalhatók össze: 1. A huszadik század közepén a koraújkori racionális- természettudományos világkép megváltozott. Az oksági felépítésű, arisztotelészi vagy-vagy racionalizmus átadta helyét a relativitásnak, az egységes világkép kialakítására törekvő optimista rendszerekről bebizonyosodott, hogy tévesek. Az anyag, a tér, az idő, nem konstans fogalmak, az anyag maga is egy történés. Az anyag hordozza a teret és az időt, mint ahogy az emberi test hordozza a lelket és a szellemet. 2. Átalakult a teológiai gondolkodás is, a naiv emeletes világelképzelésről bebizonyosodott, hogy hamis. Isten országa voltaképpen a láthatatlan világ, mely szerves egységet alkot a látható világgal. Nem fölötte, nem körülötte található, hanem egymásban létezik a kettő. 3. Az embernek, mindebből a

Szűcs Ferenc: Kálvin olvasása közben

Szűcs Ferenc remek teológus, jótóllú író,mindefelett pedig igazi hithű kálvinista magyar ember. Ez derül ki Kálvin olvasása közben című könyvéből. Nagyon ritka, hogy teológus ennyire együtt éljen a múlttal és a mával: Szűcs Ferenc számára Kálvin mai napig aktuális Szerző: tanításai érvényesek a politika, a történelem, a társadalmi kérdések síkján. De Kálvin mindenekelőtt teológus, elméleti és gyakorlati szakember, aki felépített egy mai napig virágzó egyházat. És nem utolsósorban: újraértelmezte a Bibliát, a Könyvek Könyvét, új tanításokat hívott életre, és megkérdőjelezte a katolikus egyház kőbe vésett tanait. Ezzel visszavonhatatlanul beírta nevét az emberiség nagyjainak könyvébe. ( Kálvin János Kiadó) xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Építési telkeket keresünk Magyarország egész területén. Írjon a csaladokhoz@gmail.com címre, küldjön fotót, rövid leírást, és árajánlatot a telekről, valamint ne felejtse el megadni elérhetőségét! Köszönjük! 

Stephen King:AZ

Stephen King legújabb hipervastag rémregénye, az AZ, a könyvpiac aktuális trendjeit felismerve,  a fiatal korosztály felé nyit. Ezúttal nem egyetlen nyomozó a hős, hanem egy hét főből álló kis társaság. A helyzet az, hogy Stephen King sem jobb, sem rosszabb nem lett az elmúlt évtizedekben. Művei gyakran kacérkodnak az okkultimzussal. Stílusa sokszor észrevehetetlen: mindig az akció, mindig a cselekvés, mindig az izgalom. A mondat csak arra jó, hogy a végtelen mennyiségű cselekvést részekre ossza fel. Ettől olyan unalmas az egész. Nem ajánlom senkinek ezt a könyvet. AZ a javaslatom, inkább válasszanak valami értelmes olvasnivalót. Valami nemeset. Bibliát, mondjuk. ( Európa, 2017.)

Nagy töriteszt- Őskor, ókor

A Nagy töritesztnek elsődleges célja, hogy folyamatosan frissítse és karbantartsa a történelmi ismereteket. Kizárólag könyv formájában jelenik meg, interaktív kvízjátékról szó sem lehet. A világ történelmét könyv korszakra osztva tárgyalja: 1. Őskor, ókor  2. Középkor, korai újkor  3. 19. század 4. Legújabb kor Egyetlenegy témát nem érintünk, ez pedig az evolúció. Igen jelentősen megosztja a közvéleményt, ráadásul, komoly lyukak vannak az elméleten. Könyvünket folyamatosan frissítjük, úgyhogy rendszeresen lesznek új és új kérdések. A Nagy Töriteszt nagyjából a középiskolai tankönyvek anyagát veszi alapul, ez nem jelenti azt, hogy időnként nem kalandozunk el.... A könnyű és nehéz kérdések felváltva szerepelnek- hiszen, ami az egyik embernek kisujjában van, az a másiknak nehéz, és érthetetlen. Kellemes szórakozást! 1. Hogyan ért véget az ókori Róma dictatorának, Sullának, uralma? a. megölték   b, száműzték   c. lemondott 2. A Biblia szerint ki alapította Ninive városát? a, Áb

Bruce Milne: Sokféleség az egységben

Már a könyv címe (Sokféleség az egységben) is meglehetősen gyanús. Azért gyanús, mert a keresztény egyházakban egyre inkább terjed az a hamis nézet, miszerint a felebaráti szeretet egyenlő a toleranciával. A felebaráti szeretetnek pedig, nincs felső határa, így aztán, ezen teória hívei szerint, a toleranciának sincs. Vannak olyan keresztény tanítók, akik szerint az Egyháznak mindent el kell fogadnia, még akár az egyház- és kereszténységellenes nézeteket is. És ez nem igaz. Bruce Milne azt igyekszik elhitetni Olvasóival ( és azt nem vitatom, hogy jószándékúan), hogy a keresztény közösségeknek a tolerancia elvén kell nyugodniuk. Ez helyesen így hangzik: a keresztény közösségeknek Istenen és a Biblián kell nyugodniuk. Csak a Biblia lehet az a sarokkő, melyre egy keresztény közösség, legyen az történelmi egyház, vagy pünkösdi-karizmatikus gyülekezet, épülhet. A Biblia nem csak egy könyv a sok közül, nem pusztán egy leírt szöveg, hanem Isten élő Igéje. Ha pedig Istenben hiszünk, akkor nem m

Everett Ferguson: A kereszténység bölcsője

Everett Ferguson nem kisebb tudományos kalandra vállalkozott, minthogy bemutatja a keresztény vallás történeti- filozófiai előzményeit és hátterét. Vállalkozást komoly és példaadó siker koronázta. A kereszténység bölcsője című könyv kötelező olvasmány kellene, hogy legyen minden történelem és teológia szakos hallgató számára. Az első fejezetekben a politikatörténetről esik szó: megismerhetjük az ókor Kelet, Görögország és Róma történelmét azokból az aspektusokból, melyek a születőben lévő új vallást, a kereszténységet érintették. Részletesen foglalkozik a Szerző Augusztus császárral, aki Jézus születésének idején volt a Római Birodalom uralkodója. A második nagy fejezetben ismerkedünk meg az ókor gazdaságával, társadalmával, a hadsereggel, a nők helyzetével, az ókori irodalommal, színházzal, mivel ezek Ferguson szerint nagyban befolyásolták a keresztény vallás terjedését. A harmadik fejezet foglalkozik a hellenisztikus-római vallásokkal, kultuszokkal, misztériumokkal( részletesen kiem

Egely György: Parajelenségek. Elhallgatott találmányok

Talán megbocsátja nekem a Tisztelt Szerző és a Kiadó, hogy kételkedem. Nem hiszek a parajelenségekben. Nem hiszek a meridiánok mentén áramló bioenergiában, a pszichokinézisnek nevezett kanálhajlítgatásban, a teleportálásban, a " hétköznapi életben is előforduló" prekognícióban. Ezek a dolgok nemcsak a racionális- materialista világkép számára befogadhatatlanok, de ellenkeznek a keresztény világkép alapjaival is. A Biblia az efféle dolgokat varázslásnak nevezi, és azoknak van igaza, akik a Bibliának hisznek, nem pedig Uri Gellernek. Isten Igéje örökérvényű, természetfeletti képességgel " megáldott vagy megvert" emberek pedig egyedül Isten emberei lehetnek, akik Isten gyógyító hatalmát közvetítik itt a Földön. Van tehát egy kivétel az Egely György könyvében olvasott jelenségek között. Kézrátételes gyógyítás igenis létezik- de nem parajelenségként, hanem Isten Igazságától vezéreltetve. Erről a Biblia is említést tesz. Az sem igaz, hogy a paraképességek " gyer

Billy Graham: Ahol én vagyok

A keresztény egyházaknak gyökeres megújulásra van szüksége. Megújulásra egyfelől azért, mert az egyházon belül is egyre többen utasítják el az evangélium üzenetét, és kötnek kompromisszumot mindenféle keresztényellenes társadalmi-gazdasági-politikai erővel. Az utóbbi évtizedben megjelent a liberális kereszténység, annak különböző változatai, melyek alapjaiban fenyegetik az evangéliumi keresztény hitet, és a hívőket. Másfelől viszont azért kell megújulnia a kereszténységnek, mert egyre kevesebb a valóban karizmatikus prédikátor ( pap, lelkész, stb.). A túlzottan elméletieskedő, a filológia és az irodalomtudomány irányába elmozduló teológiai főiskolák egyszerűen nem tanítják meg hallgatóikat, a jövendő pásztorokat az igehirdetés- művészetére, tudományára, használja ki-ki a megfelelő szót. Billy Graham a régiek, az utolsó mohikánok egyike. Tud bánni a szavakkal, szuggesztív, gondolatokban gazdag. Ahol én vagyok-Hogyan juthatunk a mennybe és miként kerülhetjük el a poklot? című könyve mind