Könyvekről mindenkinek

 Chris Alden könyvét ajánljuk külpolitikai szakértőknek,újságíróknak éppúgy,mint tórténészeknek,gazdasági szakembereknek,vagy éppen sinológusoknak netán fõldrajzosoknak. Nagyon "egzotikus",Magyarországon ritkán emlegetett témáról szól kitűnően a Kína az afrikai kontinensen c.könyv. A 2000-es években a kínai gazdaság elképsztő növekedést produkált. Ez a növekedés azzal járt együtt,hogy az egyre gyarapodó tőkének és árumennyiségnek piacot kellett szerezni. Az egyik új piac pedig Afrika lett.  Chris Alden könyvéből megtudhatjuk,milyen szerepet játszott Kína a szudáni konfliktusban,s hogy igazak-e azok a vádak,melyek szerint Szudán épp a kínai befektetők érdekei miatt szakadt ketté. Áttekintést kapunk arról,hogyan viszonyult Ķína azokhoz a diktátorokhoz,akiket-és ezzel együtt országukat-Európa és Amerika már nemkívánatos üzleti partnernek minősített. Megismerünk sikertörténeteket,olyan eseteket,mikor a kínai tőke megjelenése számottevő fejlődést eredményezett. Chris Alden ebből a

 Földes György kitűnő könyve arról szól,hogyan reagáltak az MSZMP vezetői és szakértői a magyar gazdaság egyik legnagyobb,a történelmünkben Kádár-korszaknak nevezett évtizedeket meghatározó problémájára:az eladósodásra. Amint az Az eladósodás politikatörténete 1957-1986.című könyvből kiderül,az MSZMP vezetése egyáltalán nem volt közgazdasági dilettánsok csapata. Magyarország vezetői nagyon is tisztában voltak azzal,hová vezet a hitelek tötlesztése hitelből. De nem láttak más megoldást... Merthogy az 1957-et követő néhány évben minden rendben volt. Kádár János és kormánya jelentős külföldi segítséget kapott,ráadásul a világgazdasági folyamatok is kedvezően alakultak. Magyarország vezetése felvázolta az életszínvonal-növekedés politikáját,ebből nem tudtak és nem akartak engedni jottányit sem. Márpedig az 1960-as évektől ehhez gazdasági modernizáció kellett,ehhez pedig dollár kellett. Megindult hazánk eladósodása a Nyugat felé. Az 1968-as új gazdasági mechanizmus egyik célja éppen az volt

 Valamikor az első világháború után,angolszász nyelvterületen,megszületett a nemzetközi kapcsolatok nevű tudomány. Az új diszcíplina művelői arra keresték a választ,hogyan lehetne az államok közötti kapcsolatok fejlesztésével elkerülni egy újabb háborút. Ahogy teltek az évek,évtizedek,a nemzetközi kapcsolatok kutatói új és új vizsgálódási területeket találtak. Egyetemi tanszékek létesültek,doktori programok indultak. A nemzetközi kapcsolatok tudománya terebélyesedett. Ahogy egyre szerteágazóbbá vált,úgy nyilvánvaló lett az,hogy a különböző iskolák,műhelyek más-más elméleti alapokról közelítenek tárgyukhoz. Ezeket az elméleti alapokat foglalja össze Scott Burchill és Andrew Linklater kitűnő könyve,A nemzetközi kapcsolatok elmélete. Egyáltalán:van-e a Nemzetközi Kapcsolatoknak (a tudomány nevét a Szerzők következetesen nagybetűvel írják)elmélete,s ha van,akkor mi szükség rá?Miből kell,hogy kiinduljon egy ilyen elmélet:abból a Hobbes által kimunkált tézisből,miszerint az emberek ahogy van

Ruszoly József könyvének alcíme:Az "újabb magánjogtörténet" Közép-és Nyugat-Európában. Az Európa jogtörténete olyan alapmű jogászok és jogászhallgatók számára, mint történészeknek a Hóman-Szekfű, vagy németeseknek a Halász Előd- féle nagyszótár. Ruszoly professzor úr könyvén jogászok generációi nőttek fel. Mégis, azt gondolom, nemcsak jogászoknak, de történészeknek is kifejezetten ajánlható ez a könyv. Hiszen a jog története végigkíséri Európa történetét, szerves része a kontinens történeti fejlődésének- vagy hanyatlásának, ezt ítélje meg mindenki maga. Jogtörténet nélkül nincs köztörténet sem. S hogy miért mondom ezt? Elég, ha csak a könyv első fejezeteit olvassuk, melyek voltaképpen arról szólnak, hogyan is viszonyult a középkori Európa a római joghoz, s mennyiben alakította jogrendszerét a germán jog. Ruszoly nemzetenként- úgy, hogy azonosítja az országot a nemzettel, ami történészberkekben némi szemöldökráncigálást azért okozna- végigtekinti, milyen fő jogforrások ha

Li Kuan Ju Szingapúr miniszterelnöke ( egyesek szerint diktátora) volt, akinek regnálása alatt lett független állam Szingapúr, és kúszott fel a nemzetközi ranglétrán- ahogy a könyv címe is mondja: a harmadik világból az elsőbe. Megtudhatjuk, hogy a korábbi brit gyarmat hogyan vívta ki függetlenségét- Szerző interpretációjában önkéntes lemondásról van szó, azt gondolom, ezzel sok történész vitatkozna-, hogyan épített fel önálló haderőt ( nem kis részben Izrael segítségével), hogy alapított ipart egy korábbi mocsárvidéken, miképpen oldotta meg a felsőfokú oktatás kérdését, hogyan tette Szingapúrt nemcsak Ázsia, de a világ egyik jelentős pénzügyi központjává ( a szingapúri tőzsde adatait mindenhol figyelik). különösen sok szó esik a maláj, az indonéz nacionalizmusól illetve az iszlám szerepéről ( Szingapúr lakosságának nagy része buddhista). A legnagyobb eredménye a kis ázsiai országnak az, hogy tudott paradigmát váltani:amikor az 1980-as években nyilvánvalóvá vált, hogy az It üzletág l

Ha az 1920-as évek állami művelődéspolitikájáról beszélünk, egyetlen nevet kell kiemelnünk:gróf Klebelsberg Kunó grófét, a Bethlen-kormány kultuszmisizteréét, aki: -a csődközelbe jutott Magyar Tudományos Akadémiát megmentette - létrehozta az Országos Magyar Gyűjteményegyetemet - népiskolák ezreit létesítette úgy, hogy emelte a tanítói fizetéseket - megreformálta, európaibbá tette a középiskolai oktatást -kiépítette a természet-és műszaki tudományos kutatás intézményrendszerét és tette mindezt keresztény-nemzeti alapon. T.Kiss Tamás könyve adatgazdagon korrektül, az egymással ellentétes álláspontokat is bemutatva ( például a sokat vitatott polgári iskolákkal kapcsolatban, vagy az agrárius álláspontot is elemzve a népiskolák gyarapítása kapcsán) vázolja fel a 20.század egyik legkiválóbb magyar politikusának pályaképét. Nemcsak történészeknek, hanem pedagógusoknak ajánljuk:ma, az egymást gyakorlatilag évente követő oktatási reformok időszakában elmondhatjuk, hogy volt egyszer, a m

Yuval Noah Harari izraeli történész, közíró könyvében arra keresi a választ: hogyan akarja a ember átalakítani önmagát és a világot a 21. században. Hogyan válik (újra?) önmagát istenné emelő teremtővé, Homo Deussá. Szó esik a könyvben az ember fizikai testének átalakításáról éppúgy, mint azokról a projektekről, melyek azt célozzák, hogy átalakítsák az emberi gondolkodást. Algoritmusok,mint a teljes kultúra irányítói, önszerető humanizmus, techno-humanizmus, szuperember, DNS-tesztek és abból levonható következtetések, adat-kultúra, az ember-gép, mint feldolgozóegység, önálló spirituális utak- szóval, effelé haladunk. Hogy ennek aztán örülünk, vagy visszasírjuk a régi, emberi léptékeket, a szabályzott, ámde biztonságosabb társadalmat, az már más kérdés. Harari- bár határozottan nem nyilvánít véleményt- úgy veszem ki, hogy igen. Aztán, hogy a feldolgózegységek számának növelése boldogabbá teszi-e a világot hát, azt majd a jövő fogja eldönteni. Animus, Budapest, 2017. animuscentral.h

A Magyar Tudományos Akadémia 1825-2002.közötti tagjairól szóló könyv 1. kötete az A-H kezdőbetűjű tudósok életrajzát tartalmazza.  Nagyon szépen és korrektül összeállított tematikus lexikon. Rövid, ámde adatgazdag tudós-életrajzok ( amelyekből kiderül, hogy bővelkedtünk polihisztorokban), ezek nyelvezete érhető, tehát, én, aki nem természettudományos képzettségű vagyok, megértem, miért kapott ez meg az ilyen és ilyen díjakat. A főbb művek és az adott tudósról szóló szakirodalom, valamint az akadémiai székfoglaló témája illetve annak időpontja. Fizikusok, írók, közgazdászok, villamosmérnökök, történészek,jogászok, csillagászok ( egyikük, Fényi Gyula, jezsuita szerzetes: egyáltalán, feltűnő, hogy míg a materi-publicisták dühödten állítják, hogy vallás és tudomány nem egyeztethető össze, addig sok akadémikusunk őszinte hívő volt, sőt, magas egyházi tisztségeket töltött be), farmakológusok. építőmérnökök, geológusok. Olyan nevek, mint Angyal Dávid, Bay Zoltán, Hirschler Ignác, a vitatott

Szokásunktól eltérően ez most nem könyvajánló lesz. Inkább kritika.  Krausz Tamás történész nem kevesebbre vállalkozott, mint hogy 220 oldalban áttekinti ezt a agyon szerteágazó, bőséges forrásanyaggal rendelkező témát. Szerző azt a megoldást választotta könyvében, hogy a fő folyamatokat domborítja ki. A Szovjetunió története így hát nyolc fejezetre tagolódik. Az elsőben a cári orosz rendszerről olvashatunk alapos elemzést. Krausz kiemeli a gazdasági-társadalmi elmaradottságot- valahogy az az érzése az Olvasónak, hogy egy ilyen országban nem következhetett más, csak forradalom. A második fejezet magáról az orosz forradalomról szól. Krausz nem törekszik mítoszrombolásra, azt azért érdemes lett volna hangsúlyozni, hogy a szovjetek messze nem demokratikus szervezetek voltak- legalábbis a mi fogalmaink szerint nem voltak azok- hanem a hatalomra törő bolsevik csoport ugródeszkái. Leninről szólva elfelejti megemlíteni a terrort, melyben Lenin is szerepet játszott- nemcsak a fehérek. A kö

Az asszírokról a középiskolai történelemkönyvek annyit tudnak, hogy katonanép voltak, a meghódított területek lakosságát pedig deportálták, amúgy meg sokakat megöltek. Vér Ádám könyve egy egészen más Asszíriáról mesél nekünk. A korábban vérengző fenevadaknak hitt asszírok hirtelen átváltoznak emberré, a poroszos elvek alapján szervezett birodalom pedig racionálisan szervezett, hatékonyan működő, az emberiség történelmében jelentős helyet elfoglaló állammá.  Csakhogy az Újasszír Birodalom legkeletibb tartományai ( Irán, Zagrosz-hegység környéke), még ebben a birodalomban is kivételt képezett. A sajátos földrajzi adottságok, az állam központjától való nagy távolság arra késztették az asszírokat, hogy itt, a világ végén, máshogy igazgassanak, másképpen hódítsanak, vagy, ahogy ma mondanánk:integráljanak. Vér Ádám: Az Újasszír Birodalom keleti tartományai című könyve új történelmi látást ad. Nem pusztán ókortörténész specialistáknak, hanem középiskolai tanároknak is bízvást ajánljuk. 

Az Alexandra Könyvesház Kft gondozásában jelent meg James Hawes: Németország legrövidebb története című könyve. Történészek közül akadnak, akik fanyalognak a rövid szintézisekre ( Hawes könyvének terjedelme mindössze 250 oldal), azonban alaposan átolvasva a művet, ki kell jelentenünk, hogy egy korrekt, minden szempontból megbízható kézikönyvet kaptak a magyar Olvasók Európa talán legrégebbi államának történelméről. Áttekintést nyerhetünk a germánokról éppúgy, mint a hódító rómaiakról, olvashatunk a Német-Római Császárság középkori virágzásáról éppúgy, mint a reformációról, vagy a politikai és fegyveres konfliktusokkal terhelt koraújkorról. Nyilvánvaló, hogy a magyar Olvasókat elsősorban Németország újkori történelme érdekli, olyan nevekkel, mint Bismarck, Hitler, Adenauer, vagy éppen Erich Honecker. Hawes remek áttekintést ad a 19-20.század históriájáról is, megtalálja a megfelelő arányt az adatszerűség és az esszéjelleg között. Rövid portrékat rajzol egy-egy vezető államférfiról, ez

Csak azért nem haragszom, mert a harag rossz tanácsadó- különben is, miért kellene haragudnom egy könyvre? Egy olyan könyvre, f. William Engdahl: A gondolatgyárak c- könyvére, melynek megírását, a jószándék vezette. Szerző, kitűnő újságíró különben, azt tűzte ki feladatául, hogy lerántja a leplet a globális világot irányító sötét elitről. Engdahlról annyi kiderül: jó újságíró, és betyárul rossz történész. már az hiba, hogy a történelmet egyetlen láncra felfűzve képzeli el, az egyes elemek, mint apró műanyag gyöngyök a Nagy Globális Összeesküvés nevű láncon. Ez nyilvánvalóan nem lehet így. Ahhoz, hogy alkotó módon közelítsünk az olvasás élményéhez, meg kell próbálnunk egyenként eleve megcsodálnunk a gyöngyöket. Engdahl nem ezt teszi. Az ENSZ-t példának okáét egybemossa az univerzalista szervezetekkel. Holott az ENSZ megalakulása történelmi szükségszerűség. A második világháború után magához térő világnak biztosíték kellett, valami garancia, hogy harmadik világháború már nem lesz. Ezt

Szabó Dezsőtől legtöbben csak a Horthy-korszak társadalomformáló művét, Az elsodort falut ismerik. Pedig Szabó Dezső munkássága nem korlátozódik erre az antiszemita felhangoktól sem mentes regényre. Az 1930-as években felismerte- vagy felismerni vélte, kinek hogy tetszik- hogy a magyarságra a svábság éppen akkora veszélyt jelent, mint a zsidóság. Ebben természetesen nem volt igaza, dehát utólag könnyű okosnak lenni...Mindenesetre a svábellenes nagy ráébredésből született egy szellemes hangú politikai pamflet Ede megevé ebédem ( Milyen szekfű nyílt Schittenhelm Ede sírján?) címmel. Az írás könyv alakban is megjelent. Szabó Dezső ebben a műben a kor vezető történészének, Szekfű Gyulának válaszolt. Szekfűt irritálta az idegenellenesség, Szabó és az őt követő értelmiségiek ( nagyon sokan voltak) viszont asszimilációellenesek voltak. Pontosabban: úgy vélték, nem lehet a zsidókat és a svábokat asszimilálni. A két szellemi óriás vitájából még további viták kerekedtek, melyek egészen az 1944

Ez a könyv két kötetből áll. Az első kötet címe:Izrael története az ószövetségi korban. Olvashatunk a itt a bibliai és az egyéb közel-keleti forrásokról, a héberek valószínű eredetéről, Dávid királyról, akinek uralkodását a zsidó történelem csúcspontjának nevezi, Salamon király csodás építkezéseiről. Külön fejezet foglalkozik a kettészakadt ország történetével, bebizonyítva, hogy Izrael és Júda sem csak bálványimádó királyokat tudott felmutatni, voltak közöttük tehetséges uralkodók is. Az első kötet a perzsa birodalom hanyatlásával zárul. A második kötet címe: Izrael története 2. Nagy Sándortól Bar Kochbáig. Azt gondolom, hogy minden európai Olvasó Jézusra és korára kíváncsi leginkább, itt a Szerző ( mivel hatalmas ennek a kornak a szakirodalma) az egymással ellentétes nézeteket ütközteti. Véleményem szerint célszerűbb lett volna ennek a kornak többet áldozni a terjedelemből. Ettől eltekintve kiváló, szakmailag elkéepsztően magas színvonalú könyvről van szó, melyet nyugodt szívvel aj

A História folyóirat 1993/4. száma olyan történész- nagyágyúk írásait vonultatja fel, mint Hajnal István, Benda Kálmán, Váczy Péter, vagy éppen Szűcs Jenő. A tartalomból: Váczy Péter szerint a honfoglaló magyaroknak a fő szállásuk volt a sátor, a falu szó pedig eredetileg fallal körülkerített szállást jelent.Szűcs Jenő: Az utolsó Árpádok című könyvéből olvashatunk részletet, megtudhatjuk, miért és hogyan változtatott politikáján 1242 után IV .Béla király. Benda Kálmán leírja Habsburg Ottóval történt találkozását ( olyan bölcsésztípusnak találta). Hajnal István meggyőzően bizonyítja be, hogy Európában a 12-13.században írás-forradalom ment végbe, s ennek gerjesztője a párizsi egyetem és diáksága, akik többnyire udvari papok lettek. Sándor Pál as zsidók 18450-1849. közötti emancipációjáról közöl cikket, kiemeli a Magyarító Egylet tevékenységét. Fehértói Katalin cikke 15.századi magyar boszorkányperekkel foglalkozik,illetve azzal, mit is jelentett annakidején a " néző" szó.

A jelenleg releváns történészi szemlélet szerint a magyarországi polgári társadalom 1945 után, a kommunizmusnak köszönhetően hullott szét. Márai Sándor: Hallgatni akartam című könyve hitelesen cáfolja ezt a nézetet. Márai szerint a magyar polgári társadalom széthullása 1938-ban az Anschlussal, Ausztriának a hitleri Németország általi elfoglalásával kezdődik. Ekkor ugyanis, mikor a nácik a szomszédaink lettek, a tömeg, a jellegtelen középszer megérezte, hogy keresnivalója van, mégpedig a zsidóság rovására.Ez a folyamat végig folytatódott, sőt, egyre erősödött az egész második világháborún át, hogy aztán 1945 után érje el csúcspontját.Véleményem szerint a polgári társadalom bomlása már jóval előbb, a numerus clausussal kezdődött. Márai szerint két politikus volt ebben az időszakban meghatározó. Az egyik Bárdossy László, a polgári műveltségű, majd németbaráttá lett miniszterelnök, illetve Bethlen István, az erdélyi arisztokrata. A Hallgatni akartam című könyv minden magyar történész é