Könyvekről mindenkinek

Szilágyi Ákos könyvének alcíme: Oroszlecke. Ebből már minden kedves Olvasó kitalálta, hogy nagy valószínűséggel Putyinról, és az általa vezetett Oroszországról szól majd a könyv. Ez a feltételezés be is igazolódik, csakhogy Szilágyi Ákos folytonos utalásokat tesz egy másik ország másik demokráciájára- ez az ország pedig Magyarország- s arra próbálja rábírni Olvasóját, hogy találjon párhuzamokat a két ország demokráciája között. Ha a befogadó nem elég óvatos, ezt meg is teszi. Ha óvatos és tárgyilagos, akkor tisztelni kezdi Szerző ismereteit, Oroszországról való olvasottságát. És kreativitását. Szilágyi Ákos manapság a legkreatívabb politológus. Míg a legtöbb szakember kizárólag liberális és illiberális demokrációkat ismer, addig Szilágyi Ákos további kategóriákat alkot: telekratikusan irányított demokrácia, militokrácia, irányított demokrácia ( ennek van moszkvai és szentpétervári modellje), és persze a címben is szereplő túlirányított demokrácia. Az új demokráciaelmélet egyben azt i

Kerényi Attila könyvét mindazoknak ajánljuk, akik tárgyilagosan, kizárólag szakmai szempontok miatt érdeklődnek Európa természet- és környezetvédelme iránt. ( Tehát: nem felszínes ökopolitizálásról, hanem tudományosan megalapozott, a fogalmakat pontosan kezelő, adatgazdag könyvről van szó. Megtudhatjuk, mi a különbség természetvédelem, örnyezetvédelem és ökológia között- mert biznoy, ezek nem ugyanazt jeletik. Megismerkedünk Európa felszíni- és geológiai sajátosságaival, mindazon tényezőkkel, melyek bármilyen formában is befolyásolhatják Európa környezeti állapotát. képet kapunk arról, hogyan és miért pusztultak ki az európai őserdők, s a kormányok milyen erőfezítéseket tettek a pusztulás megállítása érdekében ( lásd a portugál eukaliptuszok esetét az aljnövényzettel). Nagyon pontosan, adatszerűen megismerjük a kihalóban lévő állat- és növényfajokat ( én például nem is sejtettem, hogy a lucfenyő ennyire veszélyeztetett). Kerényi Attila érslzetesen foglalkozik az emberi beavatkozás ha

Paul Davies igen nagy érdeklődést kiváltó, Egyedül vagyunk a világegyetemben? című könyve rövid, és a tudományosan legkorrektebb választ adja a kérdésre: elenyésző annak valószínűsége, hogy valaha is életre bukkanunk az univerzumban. Davies könyvében vázolja a SETI történetét, szól annak valószínűségéről, hogy idegen DNS-t találunk az űrben, részletesen elemzi, melyek lennének egy idegen ccivilizációval folytatott párbeszéd nehézségei ( például a rádióhullámok sok fényévet kell utazzanak, míg eljutnak az állítólag idegenekhez). SSzól arról az eshetőségről, mi lenne akkor, ha mégis értelmes lényeket találnánk az űrben. Davies szerint ezek a lények nálunk jóval értelmesebbek lennének, ami felvet különböző fiolzófiai problémákat. Nem részletezném, melyeket, mindenkinek ajánlom a knöyvet olvasásra, csak egyetlenegy érvre térnék ki. Davies szerint: ha egy civilizáció előbbre tart ánlunk, annak feltéelnül van valamilyen transzcendens hite ( és ezt egy nemzetközileg ismert amerikai tudós

John Wilkins anglikán pap volt, és érdeklődött a természettudományok iránt. 1638-ban megjelent: Discovery of a World in the Moone című könyvében azt próbálja bebizonyítani, hogy értelmes lények élnek a Holdon. Mert ha nem élnének, kik ásták volna azokat a gyönyörű, szabad szemmel is látható sötét vízelvezető csatornákat? Kik csinálnák az apályt és a dagályt? Mi okozná a Hold fényét, ha nem a rajta élő értelmes lények? Szóval, Wilkins tiszteletes úrnak elég komoly érvei vannak. Kérem, ne nevessük ki, inkább próbáljuk maguknat beleélni a helyzetébe! Akkoriban smmit, de semmit nem tudtak az univerzumról. Mindden tiszteletem azoké, akik ismeret hináyában is próbálták megfejteni titkait. Aztán persze megtörtnik, hogy egyik-másik megfejtés hamisnak bizonyul. Nem baj, legalább megpróbálta! 

Mindannyian folyók és tavak közelében élünk, éppen ezért mindenkinek ajánlom olvasásra Joseph Reichholf:A vizek világa című ökológia könyvét. Reichholf nem arra vállalkozik, hogy minden egyes halat, rákot, csigát, amely folyókban és tavakban él, külön-külön bemutat, ezt a könyv terjedelme nem is tenné lehetővé. Szerző felvvázolja az egyes ökoszisztémák világát, kiemeli az ott zajló fontosabb folyamatokat, és közérthető nyelven bemutatja azt. Külön szól a tavakról, folyókról, tengerekről. a víz körforgásáról, a tápanyagokról és mérgező anyagokról, a vízparton élő növények jellegzetességeiről, a táplálkozási láncokról, de olyan, már az ökológia klasszikus hatósugarán kívül eső témákat is tárgyal, mint a tavak emberek általi feltöltése. Ha természettudományokról beszélünk, látnunk kell, hogy a 21. századra ezek a tudományok már nem külön léteznek. A természettudomány, mint rendszer, interdiszciplinárissá vált. A vizek világa jó példája annak, hogyan lehet ezt a rendkívül szerteágazó ud

(Alcím:Szabadulástörténetek.A cím a könyvborítón kisbetűvel írva!) Dragomán György:a magyar irodalom egyik zsenije ( szerencsénkre, van belőlük sok...). Minden könyve kiemelkedik a bőséges irodalmi termésből. Fénylik. Még akkor is, ha a művek hangulata olykor sötét. Rendszerújra című könyvében új magasságokba emeli a modern ( és nem posztmodern!) magyar novellisztikát. Irodalomtudósok feladata lesz, hogy megállapítsák a Dragomán-novellák előzményeit, stilisztikáját, hatástörténetét. Én most csak néhány állítást fogalmaznék meg. Választ arra kérdésre:miért olyan jó prózaíró Dragomán György? 1. Nem szégyell tanulni és a tanultakat továbbfejleszteni 2. Nem szégyell teljesen eredeti lenni. 3. Törődik az Olvasóval. A történet mindig érthető, még akkor is, ha teljesen abszurd. Meg sem fordul a befogadó fejében, hogy az, ott, lehetne másképp is. 4. Nagyon érdekes realizmus és absztrakció viszonya a Rendszerújra novelláiban. A helyzet általában abszurd ( pl.Rámen: egy állítólagos időuta

Nagyon, de nagyon különleges regény egy nagyon, de nagyon különleges zeneszerzőről. Székely Júlia:Chopin Párizsban című könyvében oly módon idézi meg Chopinnek, ennek a világformáló zeneszerzőnek a francia fővárosban töltött éveit, hogy " virtuálisan" maga is belehelyezkedik az eseményekbe- vagy éppen "Szerzőként " meginterjúvolja az események olykor periferikus szereplőit. Találkozunk előkelő hölgyekkel, ott vagyunk a 19.századi Párizs nagy társasági eseményein, beszélgetünk szeretőkkel és rajongókkal. Posztmodern szellemiségű zenetörténeti életrajz- de kinek ajánljuk? Azoknak, akik már rendelkeznek legalább minimális ismerettel Chopinről, akik már hallgatták a nagy lengyel romantikus dalait, etűdjeit, akik álmukban látták már őt muzsikálni, vagy éppen vele együttérezve, tüdőbajosan szenvedni. Nem középiskolásoknak való könyv, inkább a konzisok, vagy éppen gyakorló zenészek kedvelt olvasmánya lehet. Ideológiamentes, nagyon szép, és nagyon nehéz könyv. Zeneműki