Bejegyzések

Kemény István:Hideg.Versek (1996-2001)

 Volt a magyar történelemnek egy korszaka, melyben minden tett és mondat és vers olyan forrónak, néha lelkesítőnek, vagy legalábbis biztonságosan langyosnak tűnt:ez volt a több, mint harminc éven át tartó Kádár-korszak.Aztán ennek a történelem véget vetett, de valahogy a dolgok nem akartak langyosak maradni. Egyesek - magukat önmaguk gyártotta mondákon, mítoszokon agymosva- szörnyekké fúvódtak és ordítani kezdtek, mások kiszálltak a játékból, s voltak helyek, ahol látszólag minden maradt a régiben, csak épppen kihűlt ( Keresztény és közép).A Hideg című könyv erről a korszakról, a világszintű váltásról, a semmi-nem-olyan-mint-amilyennek gondoltuk- korszakról szól. És az egyénben végbemenő paradigmaváltásról. Kemény István kiválóan ábrázol, gondol, kibont, elhallgat, játszik ( igen, ilyen is van), mindig, amit kell. Ez a könyv, a Hideg című versgyűjtemény, lelki-szellemi ajándék, tőle, mindannyiunknak.  A bzonytalanság lett a norma. Az első versciklus címe.Igen, nem,talán. Csak az Igen-t

Bernt Engelmann:Barátaim, a milliomosok

A könyv alcíme: adalék a jóléti társadalom szociológiájához-saját élmények alapján. Betekinthetünk az elit irigylésre méltó életének kulisszái mögé- vagy ennél jóval több? Bernt Engelmann könyve az 1960-as évek NSZK-jának ( fiatalok kedvéért: Nyugat-Németországnak) milliomosait mutatja be. A sajtóértesülések párosulnak személyes találkozásokkal, interjúkkal, olykor társasági pletykákkal, és nagyon szerethető, humoros-ironikus hangnemmel. Az alábbi könyvajánlóban rövid spoilert közlünk a Barátaim, a milliomosok című könyvről ( megjelenésének idején német nyelvterületen  óriás bestseller lett, hiszen ismert emberek takargatnivaló dolgait tárta nyilvánosság elé). Engelmann azzal kezdi, hogy nem pártatlan kívülálló, hiszen az ő nagyszülei is milliomosok voltak. Nem rázták a rongyot, inkább fogukhoz verték a garast. Kis, városi lakásban laktak.Leírja, hogy életében olyan szegényes ebédeket, mint a nagyanyja házában, nem kapott, mindig fasírt volt a menü, valami körettel,hiába engedhetek vol

Fodor Veronika et al.( szerk.:):Zinner 70.Egy élet az (i)gazságszolgáltatás kutatásának szolgálatában

A Dr.Zinner Tiborra emlékező kötet nagyon sok érdekes visszaemlékezést, tanulmányt tatalmaz. E rövid könyvajánlóban nem tudunk mindegyikről még említés szintjén sem szólni. Kiemeltem néhány fontosabb írást,olyanokat, melyek véleményem szerint meghatározóak, tudásformálóak akár a jövő generációk számára is. Remélem, kedvet kapnak majd a Kedves Látogatók arra, hogy kézbe vegyék ezt a nagyon tartalmas és nagyon igényes kiállítású könyvet.  A könyv első része Zinner Tiborról, a tudósról és a nagyszerű emberről tartalmaz visszaemlékezéseket kollégák, egykori évfolyamtársak, tanítványok részéről. Megtudjuk, hogyan került Zinner Tibor a Kossuth Lajos Tudományegyetem( azóta már Debreceni Egyetem) történelem-földrajz szakára ( s ahová abban az évben tizenöt főt vettek fel, és kétévente indult ez a szakpárosítás). Megismerkedünk fontosabb tanáraival, megtudjuk, kikkel kötött barátságot az évfolyamon, majd kezdetét veszi egy "szédítő"- nek tűnő, de sok kanyarral teli tudományos pályafut

Raoul Renier:A hitehagyott

 Hihetetlenül izgalmas, komoly történelmi tudással megírt fantasy-regény A hitehagyott, amely a Sötét Mersant sorozat 1. kötete. Jól formált karakterek, egészen komoly akciók, mögötte pedig hitelesen formált karaktereke, lélektan. Recenzensnek ez az egyik edvenc könyve abből a műfajból, igazán szórakoztató, azoknak is ajánlom, akik szeretik a történelmet, de nem barátkoztak meg a fantasy műfajával. Kis, rövid, spoilert közlök, a könyvet pedig antikváriumokban, közkönyvtárakban lehet keresni.  A történet a virágzó középkorban,  vagy ahogy sokan hívják: a lovagkorban játszódik.A Dél-Franciaországban jelentős birtokokkal rendelkező Foix család egyik tagja, Gaston Foix, aragóniai grófnőt vesz feleségül. Csak utóbb derül ki, hogy a derék hölgy véralvadási zavarban szenved ( ezt hívták a korban " pireneusi vér"-nek), a legkisebb seb is életveszélyes lehet számára. Ez a betegség generációkon keresztül kísérti a Foix nemzetséget.Ráadásul az öreg Gaston, valami piszlicsáré becsületbel

Sophie Hannah:A monogramos gyilkosságok

 A monogramos gyilkosságok újabb Hercule Poirot-történet, s azt kell mondjam, ugyanolyan csavaros, meglepetésekkel teli, mint a belga mesterdetektív eredeti, Agatha Christie által írt sztorijai. Sophie Hannah remekül írja újra, pontosabban: folytatja, a Poirot-sorozatot. Egy rövid spoiler- mely nem képes érzékeltetni a történet bonyolultságát, csavarosságát- remélhetőleg kedvet csinál Kedves Látogatóinknak az olvasáshoz.  Poirot, a hagyománytisztelő, újabb szokást vett fel: a hét egy napján kávéházban vacsorázik. A kávét kitűnőnek találja, a vacsorát nemkülönben. Csak az evőeszközök asszimetrikus elrendezése zavarja.Mi ütött Poirot-ba?-kérdezhetjük. Amikor egy este épen kávéja felett ücsörög, s próbál a pincérnők pletykálására nem figyelni, igencsak fura teremtés, negyven körüli fiatal nő esik be ( szó szerint) az ajtón. Némi habozás után leül, de igen zaklatott, Poirot, mint igazi úriember, odalép az asztalához, s megkérdezi, nem segíthetne-e. Jennie- így nevezi magát a nő- elmondja,

Kovách Imre( szerk.):Integrációs mechanizmusok a magyar társadalomban

 A Kovách Imre által szerkesztett, népes alkotógárdával készült Integrációs mechanizmusok a magyar tűrsadalomban című könyv ugyanabban a kutatási projektben készült, mint a hasonló, a társadalmi mobilitásról szóló munka. Érdemes együtt olvasni a kettőt,nagyon átfogó képet kaphat az ember a magyar társadalomról. Nagyon objektív,elfogultságoktól mentes tudományos könyv ez,minden állítás megfelelően " adatolva". Ez nem huszadik századi elméleti szociológia, hanem adatgyűjtésen alapulő, releváns és nemcsak szakértők számára sokat mondó mélyelemzés. E rövid könyvajánlóban csak egy-egy felvillanás-szerű adatot mutatnék be, illetve ( laikusként) értékelnék a tényekben,adatokban rendkívül gazdag szociológiai könyvből.  Persze, az elméleti alap nem hiányozhat. Ez ebben a könyvben nem más, mint a habermas-i kategóriák rugalmas alkalmazása. Habermas szerint létezik rendszerintegráció, társadalmi integráció, személyközi integráció. Ezeknek mértéke, megjelenése a különböző társadalmi csop

Wolfgang Scholz:Házi sajtkészítés kecske-,juh-,tehéntejből

 Wolfgang Scholz nemzetközi szzakmai bestsellerré lett könyve azoknak kíván segítséget nyújtani, akik most kezdenek el tejtermeléssel foglalkozni. Mert-vélekedik a Szerző- előbb vagy utóbbi minden tejtermelő szembesül a " felesleges termék" problémájával:vagy kimarad a tej, vagy a savó, vagy bármi.Ilyen esetekben érdemes sajt-vagy joghurtkészítésbe belefogni ( utóbbiról is tájékoztatást ad a könyv). Az egyszerűség kedvéért a Szerző juhtejjel készült sjatokat mutat be,aki tehéntejjel dolgozik, annak nyilván a vonatkozó paramétereket át kell számolnia. Nagyon fontosnak tartja Scholz a céltudatosságot: mielőtt hozzákezdünk a műveletekhez, nagyon alaposan át kell gondolnunk, mit akarunk készíteni:mire van elég technikai kapacitás,mire van elegendő kereslet ( ha eladásra készítjük a sajtot). Megtudjuk, tulajdonképpen mi is az a tej, amit olyan gyakran iszunk,milyen alkotórészei vannak:először is a tejzsír, mely golyókba rendeződik, egy golyó mérete átlagosan 5 nanométer, de ingado